Óvatosan a teljesítményfokozó szerekkel: Belehalt erekciójába egy nigériai férfi!
A házas nigériai férfi új szeretőjét akarta lenyűgözni, amikor egy szállodai szobában utolérte a végzet. - Pécsi Napilap -
„A folyamatos merevség okozta stressz” okozta egy harmincas éveiben járó nigériai férfi halálát, akinek holttestére egy szállodai szobában találtak rá a nigériai Delta államban – jelentette a helyi sajtó. A Punch című lap információi szerint a csak Samson néven azonosított férfi egy szexuális teljesítményfokozó szert vett, hogy lenyűgözze új barátnőjét, és végül az okozta a halálát. Az újság úgy tudja, amikor rátaláltak, pénisze még mindig merev volt.
A háromgyerekes, házas férfi a halálos hancúrozás előtt egy söröző megnyitóján vett részt, ahol a Punch információi szerint nagyon berúgott, és azzal dicsekedett barátainak, teljesítményfokozót fog használni, hogy lenyűgözze barátnőjét, akinek már három hónapja udvarolt. A lapnak a férfi egyik barátja elmondta: a pár hosszú ideig szeretkezett, de Samson „nem tudott elélvezni, és a folyamatos merevedés okozta stressz” okozta halálát.
Miután meghalt, a férfi szeretője elmenekült a helyszínről, míg Samson holttestét Warri város egyik kórházának hullaházába szállították. A Punchnak egy magas rangú rendőrtiszt megerősítette a történteket, közölve, hogy a férfi családja nem akart feljelentést tenni az ügy miatt a helyi rendőrségen.
A nigériai lap az esettel kapcsolatban megkereste a rendőrség sajtóosztályát, de a megkérdezett szóvivő nem tudott semmit az esetről. A cikk elején látható képet a Daily Post című nigériai lap tette közzé, az esetről szóló híre mellé.
Forrás: 24.hu
hírek innen, onnan
Már Orbán Viktor is látja, hogy nem sikerült, a Fidesz elismerte, hogy nem jött össze a tervezett gazdasági növekedés
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a költségvetési hiány idén és jövőre is 5 százalékos lesz, ami szintén megegyezik...
A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa
Hóesés karácsonykor? Két évtizede nem látott időjárás várható december 24-én
5 pszichológiai jel, hogy egészséges családban nőttél fel
Nem mindig könnyű felismerni, milyen család az „egészséges”. Sokszor azok számára a legtermészetesebb, akik ebben nőttek fel.
Csodaszép nevet kap Megyeri Csilla születendő kislánya
Kiderült, milyen nevet választottak a leendő szülők.
Magasról nagyot esni – Luxusverdájával vágódott a halálba egy orosz krőzus
153-mal száguldott Lambójával Alekszej Dolgih egy moszkvai autópálya-szakaszon.
Egy nő rájött, hogy férje munkatársa majdnem egy hétig titokban használta a parfümjét
Egy brit nő a Mumsnet közösségi fórumon osztotta meg történetét, melyben arról számolt be, hogy vendégei négy napig tartózkodtak...
Donald Trump titkos üzenetet küldött a magyaroknak, végre ezt is nyilvánosságra hozták
Donald Trump találkozója Orbán Viktorral rejtett jelzésekkel volt tele, és a gesztusokból végül egyértelmű üzenet bontakozott ki...
Megrázó felvételek a brutális, 7,4-es földrengésről! A hatóságok figyelmeztetnek az utórengésekre
Cunamiriadó a Fülöp-szigeteken: 7,4-es földrengés rázta meg a térséget.
Itt kérhetnek segítséget a korábbi Vodafone és Digi ügyfelek, fontos kérdésekre válaszolnak
Erről jó tudni, az egykori Vodafone és Digi előfizetőknek segít ezzel az One.
Ő volt Vilmos herceg magyar szerelme, Zsuzsi: nem csoda, hogy megőrült érte
Nem sokon múlt, hogy magyar tagja is legyen a királyi családnak! Zsuzsi Starkloff, akinek szépségéért megőrültek a férfiak, hamar...
Kiderült az igazság - miért nem kell lemondani a mogyoróról és a dióról?
Évtizedeken át azt tanácsolták a divertikulózisban szenvedőknek, hogy kerüljék a mogyoróféléket és magvakat, mert attól tartottak,...
Folyton egy furcsa, kaparászó hang jött a fal mögül... Aztán leszedtük anyámmal a tapétát, és hátborzongató, amit megláttunk alatta
Hátborzongató felfedezés a fal mögött: rejtélyes üzenetek gyerekkorom szobájában.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére
Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat
A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni
Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


