Palkovics: a kormány célja, hogy a vidéki városok is erősödjenek a tudomány és az innováció terén
A kormány célja, hogy Budapest mellett Magyarország más városai is erősödjenek a tudomány és az innováció terén - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tudáscentrumának pénteki bejárásán.
hirdetés
Palkovics László kiemelte: a magyar tudományos élet Budapest centrumú, a kutatási tevékenység kétharmada Budapesthez vagy Pest megyéhez köthető. Ezen szeretnének változtatni a klasszikus egyetemi városok mellett más települések - például Balatonfüred, Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg - bevonásával, hogy a közelben működő vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha Budapest vagy valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének. A miniszter hangsúlyozta: a kormány az egyetemekre a helyi innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplőiként tekint, ezért támogatják, hogy az egyetemek ne csak a saját városukban, hanem más városokban is létrehozzák telephelyeiket.
A tudományos innovációs parkok rendszere Európában ismert, a kormány az egyetemekkel közösen szeretné maximálisan kihasználni azt a lehetőséget, ami a különböző szereplők együttműködésében rejlik - közölte Palkovics László. A miniszter kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvánnyal való küzdelem nem csak a pandémiás helyzet kezelését jelentette, a gazdasági nehézségekre is fel kellett készülni. Kiemelte: a nehéz helyzetbe került munkavállalókat oktatásokkal is segítik, ezek közül az egyik legkiemelkedőbb az informatikusképzés, melyre közel 65 ezren jelentkeztek. Bóka István, Balatonfüred kormánypárti polgármestere hangsúlyozta: a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy nem lehet egy gazdasági lábon állni, hiszen a csak turizmusból élő települések nehéz helyzetbe kerültek. Ezért az a céljuk, hogy Balatonfüredre hozzanak olyan vállalkozásokat, amelyek viszonylag kis területi igénnyel magas hozzáadott értéket tudnak produkálni. A polgármester úgy fogalmazott: soha egyetlen kormány nem tett még annyit a Balatonért, mint a jelenlegi. Nemcsak turisztikai területen hanem az élet valamennyi terén jelentős források nyíltak meg a régió előtt, és az egy főre eső fejlesztési források tekintetében a Balaton régió meghaladja az országos átlagot - tette hozzá. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője fontos fejlesztésnek nevezte tudáscentrumot a térség jövője érdekében. Örömét fejezte ki, hogy Balatonfüred amellett, hogy vonzó turisztikai célpont és a magyar kultúra egyik fellegvára, a tudományos élet felé is nyit. Kotán Attila a BME kancellárja elmondta: az intézmény tízéves, 2030-ig tartó Science Park programjának részeként megvalósuló balatonfüredi tudásközpontban felsőoktatási képzéseket, szakképzéseket, nyáron középiskolásoknak ágazati táborokat, versenyeket is tarthatnak majd. Charaf Hassan a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának karjának dékánja hangsúlyozta: a tudáscentrum a vállalati igényeknek megfelelő kutatásokra, egyszerű, "tűszerű" képzésekre, illetve kutatási infrastruktúra biztosítására is alkalmas lesz. Az 1,9 milliárd forintból megvalósuló Balatonfüredi Tudáscentrum kialakítása 2018-ban kezdődött és 2021 májusáig tart. A közel kétezer négyzetméteres komplexum több száz hallgatói férőhellyel és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik majd. Kialakítanak kilenc oktató és négy kutató helyiséget, két előadótermet és négy tárgyalót, a központban 275 hallgatói munkaállomás működik majd.
hírek innen, onnan
Nagyon későn vesszük észre a petefészekrákot, csaknem ezren halnak bele évente
Magyarországon évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak petefészekrákot, a késői diagnózis miatt 700-800 nő minden évben belehal. A...
Újabb dráma a TV2-n: összetörtek az álmok, ez a lány esett ki a végjáték előtt - videó
Véget ért egy újabb versenyzőnek a Next Top Model Hungary: a zsűri döntése alapján kiderült, hogy kik kerülnek be a legjobb hat lány...
Verőcei hajóbaleset: már inkább áldozatokat keresnek és nem túlélőket
Több százan vesznek részt a kutatásban.
Ez most a top 10 legolcsóbb új autó Magyarországon: csúnyán megdrágultak a slágermodellek
Friss 10-es toplistánkon több változás is történt a februári rangsorhoz képest. Több helyen is áremelést eszközöltek az importőrök -...
Pert veszített a NAV
A napokban hirdette ki ítéletét az Európai Unió Bírósága abban az ügyben, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint Slovenské...
Verőcei hajóbaleset: folytatják a kutatást a Duna teljes szakaszán, de inkább már áldozatokat keresnek
Öt embert keresnek jelenleg is. A túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője...
Továbbra is életveszélyes a magyarok kedvenc külföldi fürdőparadicsoma, meghosszabbították a tilalmat
A magyarok körében népszerű Zakynthoson meghosszabbították a tiltást.
Már több százan kutatnak a verőcei hajóbaleset áldozatai után, a túlélés esélye a minimumra csökkent
A kutatást egy operatív törzs koordinálja, hétfőn sötétedésig folytatják a Duna teljes szakaszán. (Bűnügy-baleset)
Most már tényleg küszöbön a dízelek betiltása Európában? Fontos rendeletet fogadtak el
Jóváhagyták azt az uniós rendeletet, amelynek értelmében csökkenteni kell a tehergépjárművek és a városi buszok emisszióját az EU-ban.
Keddtől jelentős változás jön a közigazgatásban, ez Önt is érintheti
Május 21-től aktiválható a kormány új mobilappja, amellyel az állami és egyes piaci szolgáltatások digitális elérését támogatják.
Lecsapott a szlovák rendőrség a gyűlölködő kommentelőkre
Őrizetbe vettek például egy 23 éves pozsonyi és egy 40 éves nyitrai nőt is, akik eddigi életük során nem követtek el bűncselekményt.
Bekameráztatja apja sírját Kis Grófo, még mindig nem kapták el a kegyeletsértő vandálokat
Az énekes testvére hajtóvadászatot indított a tettesek ellen.
Sport
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Nagy öröm Kispesten: visszatér az NB I-be a Bp. Honvéd.
Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Budapest Honvéd - hét év elteltével - újra az NB I-ben méretheti meg magát a következő idényben.
„Jött a VAR-vizsgálat és a megdöbbentő ítélet” - a bronzról lemaradó Fehérvár védője csalódott, de...
Nem túlzás: a labdarúgó NB I utolsó fordulójában milliméterekkel csúszott le a bronzéremről a Vidi.
Csodás magyar siker Japánban: Ekler Luca világbajnok.
Ekler Luca aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kóbéban.
Négy távozót jelentett be a Ferencváros
A Ferencváros-Újpest bajnoki előtt a zöld-fehérek négy labdarúgó távozását is bejelentették, Muhamed Besic, Samy Mmaee, Lisztes Krisztián, és Henry Wingo is más klubban folytatja pályafutását.
Nem lehetett kérdezni Mészöly Gézától a sajtótájékoztatón
Mint ismert, a Ferencváros 2-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I záró fordulójában. Mészöly Géza, a vendégek vezetőedzője ugyan megjelent a derbit követő sajtótájékoztatón, de a sajtófőnök még az értékelése
Egy Mbappé biztosan nem lesz a Real Madrid játékosa
Ethan Mbappét szurkolók támadták le autogramokért és, ha már ott voltak feltették neki a nagy kérdést.
„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.
Kikapott Kanadától, nem jutott ki az olimpiára a magyar válogatott
A magyar női válogatott 21-10-re kikapott vasárnap Kanadától a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik helyéért rendezett találkozón, így nem jutott ki a párizsi ötkarikás játékokra.
Drámai meccsen elvérzett a bajnok, új királya lesz a ligának
Van, hogy a húszpontos előny is kevés.
Váratlan bejelentést tett a PSG Kylian Mbappéról
A francia bajnokcsapat a hivatalos oldalán osztotta meg a hírt.
Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-szeres bajnokcsapat, távozhat
Egybehangzó mexikói és brazil sajtóértesülések szerint megállapodott egymással Marquinhos és a mexikói UNAM Pumas, így már csak a Ferencvároson múlik, […] A Ferencváros: megállapodhatott a kulcsjátékossal a 7-
Bulvár
Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai
Magyar fiatalok voltak a kisgéphajón. Érthetetlen hogy mit kerestek a nagyhajók sávjába.
Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
Meg is kellett műteni.
Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness rekord is.
Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz i...
A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?
Brit tábornok: Putyin atomháborús tervében Magyarország az egyik kulcs
Az orosz előretörés nem fog megállni a Donbásznál, figyelmeztet a brit hadsereg volt vezérkari főnöke.
Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt
Elhunyt Varga Szilvia rendezvényszervező szakember. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen halt meg - közölte a család.
Titkos katonai kísérleti telep robbant fel, rengetegen haltak meg
A Patriot rakéták robbanófejét is itt fejlesztették.
Drámai fordulat állt be Robert Fico állapotában
Négy nap küzdelem után Szlovákia miniszterelnöke túljutott az életveszélyen.
Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
Rajtakaptam és fogalma sem volt, hogy hallottam minden szavát.
Darabokra szakíthatta a 100 méteres szállodahajó a nyolc utassal érkező motorcsónakot
A Budapesti Rendőr-főkapitányság képeket tett közzé a megtalált roncsról.
Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahol információk szerint egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval szombat éjjel
Igaz történet: „A vőlegényem meghalt az esküvőnk napján - aztán felfedeztem a titkos életét”
Kaitlin Palmierit és vőlegényét a halál választotta el egymástól esküvőjük reggelén. Meg egy súlyos titok.
blogmorzsák
Pszichológus szerepe súlyos betegségek kezelésében
Egyre nagyobb teret és elismerést kap az egészségpszichológusi munka a kórházakban.
Fordulat jöhet a Katalán függetlenség ügyében
A terület választásait a szocialista jelölt nyerte, ami lehűtheti a függetlenségi mozgalmak kedélyeit.
A hét szava: gyűlölet
Mindenki mindenki ellen.
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat