Pécsiek nyerték az országos tudásversenyt
Lezárult a tanév eleje óta zajló K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny, melyre 226 iskolából 539 csapat nevezett, és összesen 2700 tanuló tette próbára pénzügyi ismereteit.
Az 5-6. osztályosok versenyét a pécsi Sztárai Mihály Általános Iskola csapata nyerte meg. A K&H a verseny során nemcsak a tanulókat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazta. A zsűriben a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal képviselői mellett gyakorló szülőként a Barátok közt népszerű színésznője, Varga Izabella is helyet foglalt.
„A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny döntőjébe 4 Baranya megyei csapat jutott tovább, akik közül a pécsi Sztárai Mihály Általános Iskola csapata szerepelt a legügyesebben, hiszen ők nyerték az 5-6. osztályosok versenyét. A többi megyei csapat is derekasan helyt állt a versenyben, hiszen a szintén pécsi Deák Ferenc Általános Iskola diákjai a 3. helyezen végeztek az 1-2. osztályos kategóriában, illetve a 2. helyet szerezték meg a 3-4. osztályosok között. Az egyházkozári tanulók pedig 4. helyezéssel zárták a versenyt a kategóriájukban. Gratulálunk minden bátor kisiskolásnak, hogy bizonyította tudását és kreativitását a versenyben, és köszönjük a felkészítő tanárok áldozatos munkáját” – mondta a zsűri képviseletében Dr. Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese, a Lakossági banki üzletág vezetője.
A K&H Csoport kiemelten fontosnak tartja a fiatalok pénzügyi oktatását, hogy felnőttként jobban eligazodjanak a pénz világában, és tudatos döntéseket hozzanak. Ezért indította útjára az országos tudásversenyt, melynek sikerét bizonyítja, hogy immár második alkalommal rendezte meg a versenyt, és ebben a tanévben háromszor több, 226 iskolából 539 csapat nevezett a vetélkedőbe. A versenyben részt vevő tanulók száma pedig megnégyszereződött: összesen 2700 kisdiák dolgozott az első forduló feladatain.
A versenyre általános iskolai tanulók nevezhettek, 3-5 fős csapatokkal, 4 kategóriában (1-2., 3-4., 5-6.és 7-8. osztályosok). A online fordulót követően régiónként és kategóriánként 5-5 csapat jutott tovább, akik a regionális középdöntőkben - Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Zalaegerszegen, Kecskeméten, Győrött és Miskolcon – mérhették össze tudásukat. A budapesti döntőben kategóriánként a 8 régi legjobb csapatai versenyeztek egymással. A alsósoknak többek között pénzfelismeréssel, számolással, szövegértéssel kapcsolatos játékos feladatokkal kellett megbírkózniuk. A felsősöknek egy család nagybevásárlása és költségvetése felől kellett dönteniük, beleélhették magukat a hitelkérelmezők és kockázatkezelők helyezetébe, üzleti tervet kellett készíteniük, valamint be kellett bizonyítaniuk, hogy megértik az alapvető pénzügyekről szóló híreket.
A verseny során a K&H Csoport nemcsak a diákokat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazta. A gyerekek Netbookot, iPod-ot, hordozható DVD lejátszót, digitális rajztáblát, IceWatch karórát és Geomag játékot, az iskolák irodatechnikai berendezést, sportszercsomagot, valamint könyvcsomagot nyerhettek. A felkészítő pedagógusok munkáját ajándékutalvánnyal jutalmazták.
A K&H Csoport a verseny elbírálására Szalay Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Kultúra Központ vezetőjét, Dr. Grimm Krisztinát, a Fogyasztóvédelmi Iroda vizsgáló vezető főtanácsosát, Macher Szabolcsot az r-time ügyfélkapcsolati igazgatóját, Kohári Editet, a Frame Film Kft. ügyvezető igazgatóját, Holló Márta televíziós szerkesztőt és műsorvezetőt, valamint Varga Izabella színművésznőt kérte fel. A zsűriben dr. Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese, a Lakossági banki üzletág vezetője és Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója is helyet foglalt.
A verseny az alábbi eredménnyel zárult:
1-2. osztályos kategória:
I. helyezett: Városligeti Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola- Budapest
II. helyezett: Szabó Lőrinc Általános Iskola és Német Két Tanítás Nyelvű Iskola- Miskolc
III. helyezett: Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola- Pécs
3-4. osztályos kategória:
I. helyezett: Hársfadombi Általános Iskola- Mány
II. helyezett: Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola- Pécs
III. helyezett: Vásárhelyi András Tagiskola- Várpalota
5-6. osztályos kategória:
I. helyezett: Sztárai Mihály Általános Iskola- Pécs
II. helyezett: Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola-Bük
III. helyezett: Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola- Budapest
7-8. osztályos kategória:
I. helyezett: Mezőberényi Kistérségi Általános Iskola- Mezőberény
II. helyezett: Arany János Magyar - Angol Kéttannyelvű Általános Iskola- Ebes
III. helyezett: Dr. Mező Ferenc Általános Iskola- Budapest
hírek innen, onnan
Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...
Fontos hírt kaptak a magyar nők!
Döbbenetes számok láttak napvilágot!
19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX
Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.
Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni
A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.
Itt a nagy bejelentés, ez a színész kelti majd életre a fiatal Hercule Poirot-t a filmvásznon
Hatalmas feladat előtt áll a fiatal tehetség
200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját
Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.
Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...
Hát ezért menekül mindenki hanyatt-homlok Budapestről: meglepő oka van a tömeges költözésnek
Ezt a kerületet viszont egyenesen imádják!
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Dua Lipa nem hagyományos menyasszony volt: ikonikus nőről mintázta esküvői szettjét
Dua Lipa és Callum Turner május 31-én mondták ki a boldogító igent Londonban, ám a rajongók figyelmét nemcsak a sztárpár, hanem az...
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A...
Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda
Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője
Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el
A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében
Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


