Ezt olvasta már?


Péntekig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe

Pénteken lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.

A jelentkezési technikában, az eljárási rendben az előző évekhez viszonyítva jelentős változás nincs, ugyanakkor a hallgatókkal szemben támasztott minőségi követelmények erősítését jelenti az, hogy 2012-ben már 240 pont a jogszabályi minimum, ez alatt senkit nem lehet felvenni alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre. További fontos változás, hogy az emelt szintű érettségiért ez évtől 50 többletpontot lehet szerezni, és a többletpontok maximuma 100 pont lesz. A mesterképzések esetében továbbra is a felsőoktatási intézmények határozzák meg a pontozási rendszert, a felvételi követelményeket, ott az egyedüli megkötés az, hogy a 100 pontos rendszert kell alkalmazni.

A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint. Ezért három képzés megjelölésére van lehetőség. Minden egyes további jelentkezési helyért 2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni.

Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukhoz csatolva megfelelő dokumentummal igazolják hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket, és ezen a jogcímen többletpontra jogosultak, kedvezményben részesülhetnek a felvételi eljárás alapdíjának megfizetése során. A hátrányos helyzetűek az alapdíj összegéből 50, a halmozottan hátrányosak 100 százalékos kedvezményt kapnak.

A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint az egyik legfontosabb változás az, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény elfogadásával három finanszírozási formában (állami ösztöndíjas, állami részösztöndíjas, önköltséges) lehet a tanulmányokat folytatni 2012 szeptemberétől. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közszolgálati ösztöndíjas és önköltséges forma létezik.

Az oktatásért felelős miniszter korábban meghatározta, hogy képzési területenként az egyes felsőoktatási intézmények hány állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek fel. A miniszteri döntés végrehajtásaként az egyetemeknek és főiskoláknak újra kellett gondolniuk, hogy milyen szakokat indítanak, indíthatnak állami ösztöndíjas (korábbi nevén államilag támogatott) formában. Ennek megfelelően a felvételi tájékoztató kiadványokban meghirdetett képzések egy részét törölték.

A jogi képzési területen az egységes, osztatlan jogászképzés állami ösztöndíjas formában csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indulhat, tehát a többi képzési helyen csak önköltséges formában indul a szak.

A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen az igazgatásszervező és a nemzetközi igazgatás alapképzési szakok nem indulhatnak állami ösztöndíjas formában. Az igazgatásszervező szak közszolgálati ösztöndíjas formában indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A gazdaságtudományok területén csak az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok indulnak állami ösztöndíjas formában.

A társadalomtudomány képzési területen elsősorban a szociális munka, a szociálpedagógia, az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapképzési szakok indulhatnak - az egyéb, ide tartozó szakok speciális esetekben, kis létszámban - állami ösztöndíjas formában. A magán főiskolák nem indíthatnak állami ösztöndíjas képzést sem alapképzésben, sem egységes, osztatlan képzésben, sem felsőfokú szakképzésben.

A felvételi tájékoztató kiadványok megjelenése után néhány új alapképzési szak, egységes, osztatlan képzés és mesterképzési szak, illetve felsőfokú szakképzés indítására kaptak lehetőséget a felsőoktatási intézmények. Ezekről a felv.hu oldalon lehet tájékozódni.

Február 24-én a Budapest 62 posta (Teréz krt. 51., Nyugati pályaudvar), illetve a Budapest 114 - Mammut posta (Lövőház u. 1-5. - Mammut Bevásárlóközpont) egyaránt 22 óráig tart nyitva.

A többi postai szolgáltató hely változatlan rend szerint fogadja az ügyfeleket - áll a közleményben, amelyben kitértek arra is, hogy valamennyi posta "a forgalom folyamatos figyelemmel követésével, szükség esetén a szolgálat átszervezésével bonyolítja le a jelentkező forgalmat" - közölte korábban a Magyar Posta.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Vagyonadó, kórházi klímák, babaváró, diákhitel – kormányszóvivői sajtótájékoztató

A csütörtök késő délelőtti kormányszóvivői sajtótájékoztatón beszámolnak a szerdai kormányülés döntéseinek részleteiről,...

Teljesen kitiltotta az egyik válogatott mezét a FIFA a vb-ről, ilyen szerelést még sosem látott a világ

A mez dizájnelemezi politikai állásfoglalásnak minősültek - meg is indult a harc az eredeti szereléseket.

Külföldi kézbe kerülhet a Vidi - ismert futballbefektető is harcban van a klubért

A Csakfoci információi szerint három külföldi hátterű pályázó van képben a Videoton FC Fehérvárt működtető gazdasági társaság...

Négy intézkedés, amivel Magyar Péterék nekimennek az eldugott NER-es ezermilliárdoknak

A magántőkealapok és a zártkörű befektetési alapok átláthatóbbá tétele érdekében nagyon fontos módosítások jönnek a pénzmosás...

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát az apja ellen folyó perben – letartóztatása után még egyszer lebukott az exrendőr

Váczi Attila fia hamis magánokirat felhasználása miatt kapott pénzbüntetést, ugyanakkor a neve az édesapja vád szerinti korrupciós...

Sajtótájékoztatót tart Magyarország kormánya

Kövesse velünk élőben az eseményeket.

A menzák új kihívása: minden huszadik gyerek ételintoleranciával él

Bár a közétkeztetés reformja és a gyermekek egészséges étkezésre nevelése napjainkban kiemelt téma és társadalmi ügy, a...

Kapitány István leváltotta a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét, már meg is van az utódja

Gerendás János veszi át a Magyar Fejlesztési Bank vezetését Kovács Zsolttól, akit 2025 őszén neveztek ki. Az új elnök-vezérigazgató...

Megvan az MFB új vezetője, kulcsszerepe lesz az uniós pénzeknél

Kapitány István elárulta, ki látja el a Magyar Fejlesztési Bank feladatait a jövőben.

Erősödik a forint a kamatdöntés előtt

A forint csütörtök reggel 356,3-as euróárfolyam körül mozgott, mérsékelt erősödést mutatva a szerda esti szintekhez képest. A magyar...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0