Ezt olvasta már?


Politikusok megölését is tervezték, elfogták a bandát

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának" nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.


hirdetés

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót.

 

A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során - amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is - a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, "hogy ha ölnek, öljenek szépen" - közölte a főügyész.

 

Mint olvasható, a radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy "hadiállapot van", és az igazságszolgáltatás tagjaira - így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra - az ítélete "halál".

 

Ezt követően a "Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága" nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.

 

A magát bírónak nevező férfi - akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek - felszólította "a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására", azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek - írták.

 

A főügyész közleménye szerint az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.

A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság működött közre.

 

Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

 

Képünk illusztráció.

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Még nem dőlt el, hogy Magnus Carlsen hajlandó-e sakkozni a világbajnoki címért

A Nemzetközi Sakkszövetség szabályai szerint a jelöltek legjobbja hívhatja ki a címvédőt.

A nyári hétvégék kedvenc reggelije – így készíts zöld shakshukát

Ha van olyan kedvelt nyári étel, ami biztosan soha nem fog lekerülni a legnépszerűbb otthon elkészített fogások listájáról, az a lecsó....

Nyugaton lehűlés, keleten továbbra is hőség - részletek

A hidegfront hatására reggelre az ország nyugati felében felfrissült a levegő, de keleten, délkeleten tartja magát a hőség – írta az...

Súlyos dolgot állít Zámbó Jimmyről egykori kiadója

Több évtizeddel Zámbó Jimmy halála után még mindig sokakat foglalkoztat a "király" élete. Kollégái szerint megosztó személyisége...

Szívroham után jöhet az életmentő csodagél

Emberek millióinak egészségét javíthatja a brit kutatók által kifejlesztett, biológiailag lebomló anyagot alkalmazó technológia.

Új kutatás a terhesség alatti súlyos Covid-veszélyről

A University College London kutatásában több mint háromezer nő adatait elemezték, de az eredmények megerősítésére még további adatokra...

Itt a vége: lekapcsolta 3G hálózatát a Magyar Telekom

A 3G lekapcsolása környezetvédelmi célokat is szolgál, egyrészt energiamegtakarítást jelent, másrészt hatékonyabb, mert a korszerűbb 4G...

Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke

Azért kellett új elnököt választani, mert Jakab Péter nemrég lemondott.

Súlyos változás élesedett júliustól: erről érdemes tudni, ha pesten bringázol

Már hétvégén sem lesz ingyenes a kerékpárok szállítása.

Argentin nagyágyúkat igazolhat a Serie A újonca

Az átigazolási szezon legnagyobb meglepetése lenne, ha összejönne az AC Monza terve.

Lakásvásárlásra fordítják leginkább a Babaváró kölcsönt

A támogatást három évvel ezelőtt igényelték a legtöbben.

58 százalékon áll az európai föld alatti tárolók gázkészlete - lassul a feltöltés

Az európai föld alatti tárolók (UGS) gázkészlete megközelítette a 60 százalékot június végére, de a feltöltés mértéke lassult az...

Sport

Märcz Tamás lemondását követelik a vízilabda-rajongók – Nyári Dia helyre tette az önkéntes szakértőket

A magyar férfi vízilabda válogatott a tegnap esti mérkőzésen 10-11-re kikapott az olaszoktól az elődöntőbe jutásért. A közösségi oldalakon a hazai drukkerek kiakadtak, többen az edző, Märcz Tamás lemondását k

Egy magyar focibíró miatt felgyújtották Kamerun fővárosát

Az 1998-as Kamerun-Chile vb-meccsen Vágner László kiállított két kamerunit és nem adott meg két kameruni gólt. A FIFA vezetői megvédték, de több meccset nem kapott.

89 ezres nyugdíjból él a Honvéd legendás focistája

Egyszer még a lóversenypályán is csúcsidőt futott. Labdarúgóról ritkán írnak ilyet, de Pintér Sándor ereje, kondíciója olykor emberfelettinek tűnt. A hetvenes években igazi közönségkedvenc volt, s nemcsak Kispe

Eldőlt Dzsudzsák Balázs jövője

A 108-szoros magyar válogatott játékos nyolc gólt lőtt az előző idényben az NB I-ben.

Életbe lépett a záradék – Neymar borzasztó nehézzé tette a PSG dolgát

Ugyan továbbra is nagy az esély rá, hogy elhagyja a klubot, de nehéz helyzetbe hozta magát és munkaadóját a brazil támadó.

Nemrég még a római bejelentését tervezték, most új hírek érkeztek CR

Csapat- és honfitársa, Bruno Fernandes elmondta, hogy mit gondol az ötszörös aranylabdás körüli hercehurcáról.

Kézicsoda az U20-as női vb-n: döntőbe jutott a magyar csapat

Farkas Johanna világklasszis teljesítményt nyújtott a svédek elleni elődöntőben.

Őrületes csatában győzött és jutott tovább a vb-selejtezőben a férfi kosárlabda-válogatott

A portugálok szívósan tapadtak az utolsó pillanatokig, de nem tudták megtörni a magyar válogatottat.

Ötméteresekkel kikapott az amerikaiaktól, így a hetedik helyért játszhat a magyar férfi vízilabda-válogatott

Magyarország vasárnap 13 órától Montenegró ellen játszik a hazai rendezésű világbajnokság 7. helyéért.

Leszakadt combizommal is szurkol a vb-döntőn a magyar női vízilabda-válogatott klasszisának nagypapája

A magyar női vízilabda-válogatott kiválóságának családja mindent megtesz azért, hogy kiszurkolja a női vízilabda-válogatott vb-győzelmét!

Sztárcsapatok akarják Dárdai Pál fiát

Alapember volt a Herthában, amíg ki nem rúgták az édesapját.

Újabb klasszisról csúszott le a Real Madrid

A Liverpool pénteken bejelentette, hogy Mohamed Szalah aláírta a szerződése meghosszabbításáról szóló papírokat.

0

Bulvár

Zelenszkijről megszületett a döntés, fél hónap múlva eltűnik szem elől

Az RTL Klub végül csak kivette az ukrán elnök sorozatát a főműsoridőből.

Véletlenül ledobtak egy éles hidrogénbombát Amerikában

Összesen 32 súlyos atombomba baleset volt az Egyesült Államokban. Hat atombomba nyomtalanul eltűnt.

Januártól már fizetnünk kell, ha be akarjuk tenni a lábunkat ebbe a közkedvelt városba

Velencében januártól bevezetik a fizetős belépést a városba.

Beszakadt egy ló alatt a többmilliós beruházás keretein belül épített móló – fotó

Egy többmilliós beruházás részeként építettek mólót, majd egyből beszakadt egy ló alatt.

A szúnyogok ezt a vércsoportot jobban támadják: pont a tiéd az?

Észrevetted, hogy vannak, akiket sosem csípnek meg a szúnyogok, és vannak, akiket szinte felfalnak?

Koronavírus: Ez a hullám nem várja meg a nyár végét. Újra hordani kell a maszkot?

Jelentősen emelkedik az új megbetegedések száma Magyarországon is.

Előbújt az orosz medve a barlangjából: senki nem számított arra, ami most történik - térképen a háború

Kezdetben nem mutatkozott meg Oroszország valódi ereje, de mostanra nagyon megváltozott a helyzet. Szédületes sebességgel törnek előre az orosz csapatok a Donbasszban. Néhány nap alatt vittek véghez egy olyan bekerítő

Kitörték a bent rekedt utasok a meghibásodott, klíma nélküli vonat ablakát a hőség miatt – belső vizsgálatot i...

Vizsgálják, miként fordulhatott elő, hogy utasokkal a fedélzeten tárolóvágányra húzták a meghibásodott kocsit.

Egykori főnöke kitálalt a Királyról: Zámbó Jimmy minden évben zsarolta őket

Budapest — Zámbó Jimmy mítosza huszonegy évvel a halála után is élénken él. Milliók rajongtak érte és varázslatos énekhangjáért, elbűvölő stílusáért. Sokan azonban nem láttak a színfalak mögé, ahol egé

blogmorzsák

Öt durván finom és olcsó római tésztahely

A legtöbben a pizza miatt utaznak, majd a tésztákat siratják...

Így nyújtsd ki a gerinced otthon: napi 2x5 perc kell csak hozzá

Szenzációs módszer a sajgó hátra: kinyújt, kiropogtat és megmasszíroz!

A háború és a próféta

Van, akinek prófétára van szüksége, van, akinek hírekre.

Hőségriadó a kertekben! Hogy öntözzünk? Hogy védjük a növényeinket?

Mit tegyünk, hogyan öntözzünk, hogyan védjük kerti és cserepes növényeinket a nyári kánikulában?

0