Projektzáró rendezvény volt a kecskeméti színházban
Augusztus 29-én, csütörtökön zárult le a Katona József Színház Meseváros elnevezésű projektje, melynek keretében havi szakkörökkel, kulturális órákkal és egyéb színházi foglalkozásokkal kedveskedtek a gyerekek számára.
A projektzáró rendezvényen először Cseke Péter igazgató úr köszöntötte az intézmények vezetőit, a projektben részvevő foglalkozásvezetőket, pedagógusokat, gyerekeket, a sajtó megjelent képviselőit.
Cseke Péter elmondta, hogy a kecskeméti Katona József Színház a helyi kulturális élet egyik centruma immáron 123 éve és a magyar kultúra egyik meghatározó szegmense Kecskeméten és az országban egyaránt. A színház egyik meghatározó eleme az új nézőgenerációk megtalálása, kinevelése, érintetté válásának megsegítése különböző színházi- és pedagógiai módszerek segítségével, melyet a színház eddig is végzett lehetőségei szerint: pl. kulisszajárás, nyílt napok. A Műérték és mű érték kurzus pedagógusoknak, a Nulladik Óra, az Osztályterem-színházi előadások diákoknak valósulnak meg a színházi szakemberek vezetésével, az NKA és a Városi Támogatási Program támogatásával.
A 2014-2015 között lebonyolított TÁMOP pályázat olyan lehetőségeket nyújtott, melynek segítségével a színház tevékenysége bővült, a felkínált tevékenységi formák az iskolákkal és óvodával tervezetté és rendszeressé váltak. Ennek a pályázatnak a fenntartási ideje jelenleg is tart. A most befejeződő EFOP pályázat tovább gazdagította a színház, az iskolák és ezáltal a város programját is. Újabb köznevelési intézményekkel valósult meg rendszeres együttműködés.
Az elmúlt, 2018/2019-es évadban 397 fő óvodás bérlőnk, 6.676 fő gyermekbérlőnk, 1.781 ifjúsági bérlőnk és 93 családi bérlőnk volt. (ez összesen: 8.947 fő) Szeretnénk ezt a számot évről évre tovább bővíteni, hiszen ők lesznek a jövő színházlátogatói. Ezért is tartottuk nagyon fontosnak a Meseváros projektben való részvételt. A program megvalósítása nagy örömöt és új tapasztalatokat jelentett számunkra is.
Réczei Tamás:
A Katona József Színház által megvalósított program a Meseváros címet viseli. A megvalósítási időszaka 2018. március 1.- 2019. augusztus 31. között zajlott.
A sikeres megvalósításért a foglalkozásvezetők:
Csombor Teréz
Csapó Virág
Märcz Fruzsina
Szegvári Julianna
Tóth Kata
Mahalek Gábor
valamint a projektmenedzsment felelt, ez utóbbiak név szerint: Rimóczi Erika pénzügyi vezető, Lesku Katalin projektmenedzser és Réczei Tamás szakmai vezető.
A program 18 hónapos időtartama alatt a színház a foglalkozásvezetők szakmai közreműködésével két korcsoportot szólított meg. Az óvodás korosztályt, valamint az általános iskolásokat.
A MESEVÁROS projekt tematikájának alapját a Hamupipőke, A kis gyufaárus lány, Az égígérő paszuly, A rendíthetetlen ólomkatona és A fenyőfa mese adta. A választott alkotások bemutatása minden korosztály esetén művészi eszközökkel zajlott, amit a megismert mesék feldolgozása, elemzése követett.
A hőssé válás, a titkok és tabuk kezelése, a megküzdések lehetősége, a gyermek-felnőtt szerepek állandósága, a céltudatosság megtapasztalása olyan meghatározó elemei életünknek, amelyek dramatikus eszközökkel való megismertetése, megéreztetése döntően befolyásolhatja a felnövekvő generáció életfelfogását, hozzáállását, megküzdési technikáit, alapvetően az önképüket. A havi szakköri foglalkozások (félévente 5 alkalom) ezeknek az élethelyzeteknek a feldolgozására épültek.
A témanapok lehetőséget adtak arra, hogy tágabb értelemben és több résztvevővel is megismertessük a színház világát. A résztvevők kulisszajárásokon vettek részt, ahol az előadások, a színházi munka háttértevékenységeivel, háttérszereplőivel ismerkedtek meg. Látogatást tettek a szabótárakban, ahol a jelmezkészítés fázisait tekintették meg, jelmezeket próbáltak. A fodrásztárban és a kelléktárban a parókák, bajszok, egyéb álarcok, kellékek mögé bújhattak.
A tábor egyfajta „hősképző” volt, amely egy választott mesén keresztül a meseelemek felhasználásával segített a gyermekeknek megnyílni, megélni saját hősiességüket. A foglalkozások során felfedeztük, minek felel meg az életünkben a táltos paripa, a fele királyság vagy a hétmérföldes csizma.
A színháztörténeti vetélkedő bővíteni kívánta a résztvevők műveltségi ismereteit, gazdagította a gyermekek eddig megszerzett tudását, mindezt az élménypedagógia módszereit alkalmazva.
A Meseváros program a kulturális órák és a tehetséggondozó foglalkozások révén egyben játszóházzá is vált, hiszen a meseírás/alkotás folyamatát is megismerték a gyermekek, majd az általuk megalkotott meséket saját feldolgozásaik alapján játszották el, abból filmjeleneteket forgattak, díszlet- és jelmezelemeket készítettek.
A program 18 hónapos időtartama alatt a színház 6 együttműködő intézményben valósított meg komplex művészetpedagógia programot a foglalkozásvezetők szakmai közreműködésével.
Az óvodás korosztályt a Ferenczy Ida Óvoda nagycsoportosai, a kisiskolás korosztályt a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola, mint székhelyintézmény, valamint két tagintézménye: a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói képviselték.
A pályázó célul tűzte ki, hogy már óvodás kortól megismertesse a gyermekekkel a színházat, a színházi előadások segítségével élményszerűen mutassa be a meséket. A célcsoportot alkotó 245 gyermeket a mesék világán keresztül vonta be a nem hagyományos tanulási formákba, hogy kialakítsa a gyermekekben a színházba járás igényét, színházszeretővé, színházértővé nevelje őket.
A 25 millió Ft-os összköltségvetésű pályázat megvalósítása során az 5-14 éves gyermekeknek biztosítottunk lehetőséget intézményenként háromféle szakköri foglalkozás-sorozaton, 9-9 témanapon, 1-1 napközis táborban, valamint tehetséggondozó foglalkozás-sorozaton, színháztörténeti vetélkedőkön való térítésmentes részvételre. A megtekintett előadásokhoz, megismert mesékhez kapcsolódóan módszertani, foglalkoztató anyagokat fejlesztettünk ki a projektben résztvevő intézmények részére. Köteteink adaptálható projektleírásokat, foglalkozásterveket, játékgyűjteményt is tartalmaznak. A kötetek a résztvevő intézmények részére eljuttatásra kerülnek.
A programok megvalósítási helyszínei változatosak voltak, hiszen az együttműködő intézményekben megtartott foglalkozások mellett a Katona József Színház, a Ruszt József Stúdió Színház, valamint a Kamaraszínház is helyszínt biztosított számunkra, így kívánjuk bővíteni, erősíteni meglévő szakmai kapcsolatainkat a projektben résztvevő köznevelési intézményekkel.
montazsmagazin.hu
hírek innen, onnan
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


