Ezt olvasta már?


Rasszizmus, gyűlölet, Amerika egy más világ

Már talán nem gondoltuk, hogy van még ilyen.

Megdöbbent az egész világ azon, hogy Amerikában ilyen erősek a faji ellentétek. Rendőrök rendszeresen túlozzák el a feketék elleni intézkedéseket és sokszor ártatlan embereket ölnek meg.

A tüntetések George Floyd halála miatt törtek ki:

Egy George Floyd nevű fekete férfira kihívták a rendőrséget, mert a gyanú szerint hamis pénzzel fizetett. A rendőrök letartóztatták, és elmondásuk szerint valamilyen szer hatása alatt állt, és ellenállt az intézkedésnek. (Azóta megjelentek olyan hírek is, hogy még ez sem igaz, nem állt ellen.) A videón már az látszik, hogy a férfi a földön fekszik, egy fehér rendőr, Derek Chauvin pedig a nyakán térdel hét percen keresztül. Floyd közben többször szól, hogy nem kap levegőt, Chauvin ennek ellenére nem engedi el, három másik rendőr pedig nézi. Floyd végül már nem tud többször szólni. A kórházban halt meg. Mindez nappal történt a nyílt utcán, és a rendőröket az sem zavarta, hogy közben filmezik őket.

 

Az Egyesült Államok városaiban a kezdetben békés tüntetések számos területen erőszakossá váltak. Autókat, épületeket gyújtottak fel, a helyi hatóságoknak könnygázt és gumibotot kellett bevetnie. Donald Trump elnök egyre inkább sürgeti a meggyilkolt minneapolisi férfi, George Floyd haláláról való megemlékezést, ugyanakkor kijelentette, hogy nem engedheti meg, hogy az erőszakos tömeg uralkodjon az érintett városokban.

Hétfőn áll bíróság elé az a 44 éves volt rendőrtiszt, Derek Chauvin, akit az afroamerikai férfi meggyilkolásával vádolnak. Az ellene szóló videofelvételen jól látszik, hogy jó néhány percig térdelt Floyd nyakán, aki többször szólt, hogy már nem kap levegőt.

Mindkét férfi egy minneapolisi szórakozóhelyen dolgozott. A klub korábbi tulajdonosa teljesen ledöbbent, amikor meglátta a videót a haldokló Floyd nyakán térdelő rendőrről.

A Floyd-ügy miatt elszabadult a pokol Amerikában, ami egyesek szerint teljes mértékben tükrözi az országban fennálló egyenlőtlenségeket. Legalább harminc városban szerveződtek tüntetések a rasszista eszmék ellen – derül ki a BBC összefoglalójából.

Los Angelesben a rendőrök gumilövedéket is használtak az oszlatáshoz, miután a tüntetők üvegeket dobáltak és rendőrautókat gyújtottak fel. New Yorkban videóra vették, ahogy egy rendőrautó belehajtott a tiltakozó tömegbe.

Bill de Blasio polgármester szerint a tüntetők provokálták ki a drasztikus közbelépést. Ezzel szemben Alexandria Ocasio-Cortez, kongresszusi képviselő véleménye szerint de Blasio állítása egyenesen elfogadhatatlan, és ez nem szolgálhat mentségül a rendőrök számára.

Chicagóban a demonstrálók köveket dobáltak a tisztekre, akik válaszul könnygázt vetettek be. Több embert letartóztattak.

Atlantában, ahol pénteken épületeket rongáltak a tiltakozók, kijárási tilalmat rendeltek el. A rendkívüli állapotra az emberek és vagyontárgyaik védelme miatt volt szükség.

A tüntetések megfékezésére kirendelték a Nemzeti Gárdát, amely az Egyesült Államok kormányzóinak felszólítására avatkozhat be belföldi vészhelyzetekben. Washington DC-ben ők álltak a Fehér Ház és a tömeg közzé.

Philadelphiában 13 rendőr sérült meg az utcai harcok során. Legalább 35 embert tartóztattak le, miután üzleteket fosztottak ki, rendőrautókat gyújtottak fel, és épületeket rongáltak meg. Philadelphiában, Portlandben és Louisville-ben éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, de ez többeket nem tartott vissza, és este demonstrációkat szerveztek.

 

Szombat este Trump elmondta, hogy Floyd halála rémülettel, haraggal és bánattal töltötte meg az amerikaiak szívét. Az elnök elítélte a fosztogató és anarchista törekvéseket és úgy fogalmazott, hogy nem tartják tiszteletben Floyd emlékét.

 

„Amire szükség van, az a gyógyítás, nem a gyűlölet, az igazság, nem a káosz” – nyilatkozta. „Nem fogom engedni, hogy a dühös tömeg átvegye az uralmat.”

Trump személyesen a demokrata minneapolisi polgármestert vádolta a tiltakozások kordában tartásának hiánya miatt. Az elnök előrevetítette, ha a helyi erőkkel nem képesek kontrollálni a helyzetet, akkor a Nemzeti Gárda fog cselekedni.

nlcs/szeretlekmagyarorszag







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A feng shui szerint ez a szín hozza a legtöbb balszerencsét otthonodba

A feng shui, az ősi kínai térharmonizálás tanítása szerint minden szín sajátos energiát hordoz, amely hatással van az ott élők...

„Karácsonyi ajándék” az Etnától, lenyűgöző képek

Lávaszökőkút az olaszországi vulkán tetején, pazar képeket közölt a Tűzhányó Blog.

Mai napig ez az egyik legjobb katasztrófafilm

A 90-es években Hollywood sorra gyártotta azokat a katasztrófafilm‑klasszikusokat, amik azt vizsgálták, hogyan reagálna az emberiség egy...

Varga Judit durván reagált Magyar Péter Szily Nórának adott interjújára – nem maradt válasz nélkül

Volt felesége sem hagyta szó nélkül azt, hogy Magyar Péterrel interjút készített Szily Nóra. Miután a Tisza Párt elnöke nekiment a...

Ilyen volt az élet nőként a 19. század tengerjáró hajóin

Ella Sheldon naplójából tudjuk: milyen lehetett tengerjáró hajón nőként dolgozni a 19. században.

Ilyen a Covid óta most történt először: riadót fújt a WHO, újabb világjárványtól tartanak

A WHO december 21-ig összesen 19 MERS-CoV fertőzést regisztrált, amelyek közül négy halálos kimenetelű volt.

Ünnepi hangulat költözött a debreceni állatkertbe – Így karácsonyoztak az állatok – galéria

Nemcsak a fenyők alatt, hanem az állatkert lakóinál is életre kelt ma a karácsonyi varázslat. December 27-én különleges, ünnepi...

Ne keresse ma az Ötöslottó-sorsolást! Brutális, 7 milliárdos rekorddal jön helyette a Szilveszteri Szuperlottó

Még az Ötöslottó valaha volt legnagyobb magyarországi főnyereménye is eltörpül amellett az összeg mellett, amivel mindenkit vár a...

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Peller Mariann őszinte vallomása: 42 évesen nem akarok többé szégyenkezni a testem miatt

A műsorvezető tudatos életmódváltásba kezdett, amelynek része a futás és a súlyzós edzés. Az átalakulás nemcsak a testét, hanem az...

Papp Sándor Zsigmond: Barátok a fa alatt

Jó lenne most felhívni azt, aki első mondatokat árul. Már nem emlékszem, hogy minderről egy novellában olvastam-e, vagy az egyik nagyon...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

0