Rengeteget tett Kecskemét építészeti értékeinek megőrzéséért
Idén ünnepelné nyolcvanadik születésnapját Kerényi József. A 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas építészre emlékezve kiállítás nyílt csütörtökön a kecskeméti Cifrapalotában.
Kerényi József 1963-ban szerzett építész diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karán, és 1964-ben lett a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalat tervezője, majd később főépítésze (1984-ig dolgozott itt). A 20. századi magyar építészettörténet egy rendkívül erős vonulatának úttörőjeként és példaadójaként tisztelik. Munkásságával jelent meg Magyarországon az építészeti revitalizáció, a múlt építészeti örökségének védelme, megőrzése újraértelmezett használattal. Nagyban hozzájárult Kecskemét építészeti értékeinek megőrzéséhez, méghozzá egy olyan időszakban, amikor országszerte az új, szocialista városközpontok kiépítése zajlott, a régi épületek megújítása, hasznosítása korántsem volt támogatott cél.
Kiemelkedő építészeti munkái Kecskeméten: a volt zsinagóga korszerűsítése és átépítése Tudomány és Technika Házává, a Kéttemplom köz, a sétálóutca (Ybl-díjat kapott a rekonstrukcióért), a kerámiastúdió épülete, a volt ferences kolostor megőrzése, a Kodály Intézet megvalósulása, az intézet könyvtára, a Bánó-ház megmentése Magyar Naiv Művészek Múzeumaként, a Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum és a Liszt Ferenc utcai Pannónia Rajzfilmstúdió.
A Cifrapalotába Pávás termében a Lechner Tudásközpont által készített tablókon mutatják be Kerényi József munkásságát. A csütörtöki megnyitón Katkics Tamás, a megyei építészkamara elnöke idézte fel a három éve elhunyt Kossuth- és Prima Primissima-díjas építész életét, majd Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója beszélt arról, milyen volt együtt dolgozni Kerényi Józseffel.
– Minden mozdulatán látszott, hogy nagy szereti az építészetet és Kecskemétet, és ki is fejezte érzelmi kötődését – mondta el portálunknak Katkics Tamás, aki az egyetemen két évig volt tanítványa Kerényinek, és diplomamunkája kapcsán sokat beszélgetett vele.
– Felhívta például a figyelmem arra, mennyire egyedülálló Kecskemét főtere, az ahogy a kisebb terek összekapcsolódnak, egymáshoz fűződnek. Jó volt vele együtt dolgozni, mert igaz ugyan, hogy ha nem értett egyet a rajzommal, akkor alaposan megkritizálta – viszont vette a fáradtságot, és skicc pausz papírra elkezdett rajzolni és közben magyarázni. Tudni lehetett, hogy ez neki belülről fakad, az építészeti tervezés számára nemcsak munka, hanem ez az élete – mondta Katkics Tamás.
Étkészlettől az utcai világítótestig
„Kecskemét központjának rekonstrukciójában a régi épületek ”szanálása„ határozott elképzelés volt, (…) nehezen használható épületkoloncként éltek a köztudatban. A volt Ferences kolostorban megvalósult Kodály Intézet a végső bizonyíték, hogy ezeknek az épületeknek lehet és érdemes új tartalmat keresni. A Kodály Intézet tervezése ezért több volt egy épület helyreállítási, átalakítási tervezésénél, sőt ürügy és lehetőség, hogy (…) városi összefüggésben gondolkozzon a tervező. Így történhetett, hogy a Kodály Intézet étkészletétől az utcai világítótestig (…) egységes elképzelés valósult meg.”
(Kerényi József: Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, Kecskemét, Kéttemplom köz, Magyar Építőművészet, 1976/4.)
Forrás: baon.hu
hírek innen, onnan
Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba
Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...
Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat
Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


