Shell Eco-marathon: új motorral áll rajthoz a kecskeméti Kando Electric autója
Új motorral áll rajthoz a már tapasztalt versenyzőnek számító kecskeméti Kandó Kálmán középiskola csapata a londoni Shell Eco-marathon Europe 2017 versenyen - tájékoztatta az MTI-t a fiatalok egyik felkészítő tanára.
Mészáros Károly elmondta: az előző évi versenyen egyetlen magyar középiskolás csapatként, a Kando Electric tagjai prototípus és elektromos autók kategóriában indultak. Mért eredményüket az eleredő eső több alkalommal is hátráltatta, mégis sikerült remek, 336 kilométeres távval a 13. helyen zárniuk a 31. Shell Eco-marathon Europe-ot - tette hozzá.
A nemzetközi versenyen a diákok újabb és újabb energetikai megoldásokkal kísérleteznek, hogy kiderüljön, ki tudja a legnagyobb távolságot megtenni egy liter üzemanyaggal vagy egy kilowattórának megfelelő energiával.
Mint mondta, az idei megmérettetésre készülve először is ki kellett javítaniuk a londoni pálya szintkülönbségei miatt tavaly megsérült karosszériát, majd a kecskeméti önkormányzat támogatásával régi motorjukat újra cserélték. A három fázisú, kefe nélküli, kisebb fogyasztású motor már 90 százalék feletti mértékben képes a befektetett energiát hasznosítani. A beépítése már megtörtént, jelenleg a tesztelése zajlik. Bíznak benne, hogy idei teljesítményükkel egyetlen magyar középiskolás résztvevőként a legjobb tíz csapat közé kerülhetnek.
Biztonságtechnikai előírás a versenyen, hogy a pilóta rosszulléte esetén meg kell szüntetni a motor hajtását. Ezért a kecskeméti csapat egy olyan elektronikát épített be a járműbe, amely nemcsak megállítja a motort, de le is fékezi az autót és hanggal is jelzi a bajt. Ezzel az újítással a biztonsági különdíjért is versenybe száll a nyolcfős kecskeméti csapat.
A pályáról elmondta: arról értesültek, hogy az előző évihez képest ugyan rövidebb lett, de szinte teljes kört leíró kanyarokkal tűzdelték és némelyik olyan felüljáróba torkollik, amire már tavaly sem tudott jó néhány autó felhajtani. Teljesítményüket idén is a 39 perc alatt megtett 10 kör alapján számítják majd ki.
Mészáros Károly emlékeztetett: a Kandó Kálmán középiskola csapata már hét éve vesz részt a főiskolás és egyetemista mérnökök versenyén. A járművűk a harmadik saját gyártású autójuk, amin szinte minden iskolai keretek közötti fejlesztés eredménye. A diákok tervezik meg, készítik el, állítják össze és tesztelik a komplett járművet, szinte önerőből.
A résztvevő fiatalok a hatalmas kihívást jelentő verseny mellett a jármű megépítése közben olyan ismeretekre, tudásra tehetnek szert, ami nem része szervesen a tananyagnak. A nem mindennapi elektronika fejlesztése ugyanis rengeteg kutatómunkát igényel. Az autó számos alkatrésze pedig egyedileg megtervezett és kivitelezett, ami rendkívüli módon fejleszti a diákok kreativitását - tette hozzá. A négynapos eseményt május 25. és 28. között, 27 ország 178 csapatának részvételével, a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban rendezik meg.
Évről évre Ázsiában, Amerikában és Európában rendeznek egy-egy Shell Eco-marathon versenyt. A megmérettetés célja, hogy tudományos és mérnöki pálya választására ösztönözze a fiatalokat. A Make the Future London az ötletek és innovációk fesztiválja, amely nem csupán a legkiemelkedőbb energetikai ötleteknek nyújt kiváló terepet, de az energetikai kihívásokkal kapcsolatos innovációknak, együttműködéseknek és párbeszédnek is.
Magyarországról a kecskemétiek mellett az Óbudai Egyetem, a Debreceni Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem csapata indul a versenyen.
hírek innen, onnan
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


