Ezt olvasta már?


Sikerrel zárult a Kecskemétről rajtoló szakasz

Öt versenynapon öt szakasz, 890 kilométer, a zárónap kecskeméti rajtjának köszönhetően több érintett Bács-Kiskun megyei település, no meg az összetettben megszerzett ezüst- és bronzérem révén két szép magyar siker, ez az idei Tour de Hongrie verseny története címszavakban.

A két magyar kerekes, a végül 2. helyen végzett Dina Márton és a 3. helyen zárt Valter Attila már az utolsó előtti versenynapon, a 138 kilométeres, hegyi befutóval záruló Karcag–Kékestető királyetapon megágyazott a nagyon szép végső sikerüknek, azon a napon ugyanis egyéniben is a 2., illetve 3. helyet megszerezve már fölléptek az összetett dobogójára. A hegyi befutót egyébként a későbbi győztes, Krists Neilands nyerte.

 

4. szakasz, Karcag–Kékes­tető, 138 km, hegyi befutó:

1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy), 3:20,40 óra

2. Dina Márton (Kometa Cycling Team), azonos idővel.

3. Valter Attila (CCC Deve­lop­­ment Team), a. i.

 

Az összetett állása:

1. Neilands, 17:19,13 óra

2. Dina, 1,22 perc hátrány

3. Valter, 1,26 p h.

 

A zárónapon Kecskemétről rajtoltak el a csapatok. Nagy érdeklődés övezte a versenyt, és nemcsak Kecskeméten, hanem az érintett többi településen is sokan álltak ki, hogy biztassák, megtapsolják a kerekeseket. A kadafalvi tényleges rajtot követően nem sokkal három versenyző megszökött. A három szökevény, a cseh Kalojiros (AC Sparta Praha cycling), a lengyel Paluta (CCC Development Team) és a szerb válogatott Marko Danilovics Ágasegyháza táján már 32 másodperccel volt előrébb a mezőnynél, az előnyüket hamarosan két percre növelték, és az első részhajrát Dunaföldvárnál Paluta bezsebelte. A szökevények előnye három percre is megnőtt, Székesfehérvár határában elkezdett fogyni. Ettől függetlenül az első és a második székesfehérvári részhajrát is nyerték – az elsőt Danilovics, a másodikat Paluta –, ám a székesfehérvári öt kör megkezdésénél már látszott, hogy csak idő kérdése, hogy mikor fogja be őket a mezőny. Ez 11,5 kilométerrel a cél előtt történt meg, innentől már látszott, hogy az utolsó napon minden bizonnyal mezőnyhajrá várható. A táv végéhez közeledve egyre őrületesebb tempót diktált a mezőny. A székesfehérvári szakaszt végül a holland Woulter Wippert, az EvoPro Racing kerekese nyerte meg, másodikként a francia Hugo Hofstetter (Cofidis) ért be, a harmadik pedig az észt Mihkel Räim, az Israel Cycling Academy bringása lett.

 

Az összetettben végső győztes Krists Neilands, az Israel Cycling Academy versenyzője a trófea mellett a legjobb helyi menőnek járó piros trikót is begyűjtötte. Összetettben a kométás, magyar Dina Márton lett a második, és a CCC Development kerékpárosa, Valter Attila a harmadik. Dina Mártoné lett a legjobb magyarnak járó fehér trikó. A negyedik helyen befutó Belletti is ünnepelhetett, hiszen plusz 20 pontjával megnyerte a zöld trikót.

 

Képgaléria: A 40. Tour de Hongrie Kadafalván

5. szakasz, Kecskemét–Székesfehárvár, 169 km:

1. Wouter Wippert (holland, Pro Racing), 3:53,47 óra.

2. Hugo Hofstetteter, (francia, Cofidis), azonos idővel.

3. Mihkel Räim (észt, Israel Cycling Academy), a. i.

 

Az összetett végeredménye:

1. Neilands, 21:13,00 óra

2. Dina, 1,22 perc hátrány.

3. Valter, 1,26 perc hátrány.

 

– Titkon reménykedtem abban, hogy sikerül a versenyen jó eredményt elérnem – nyilatkozta a versenyt követően az ezüstérmes magyar kerékpáros –, illetve bíztam abban, hogy esetleg a legjobb tíz, de akár a legjobb öt közé is bekerülhetek. A csapaton belül az elsődleges feladatom az első ember segítése volt, de aztán amint adódott a lehetőség egy jobb eredmény elérésére, én megragadtam és sikerült is élnem vele. Így aztán maximálisan elégedett vagyok a Tour de Hongrie-n nyújtott teljesítményemmel – jelentette ki Dina, aki ezzel a szép helyezéssel a csapatvezetői által belé helyezett bizalmat is maximálisan meghálálta.

A Tour de Hongrie kerékpárverseny Bács-Kiskun megyei szakaszának, az 52. számú főút Kígyósi csárdától a Dunaföldvári Beszédes József Hídig tartó hosszát százan, huszonnyolc rendőr és hetvenkét polgárőr biztosította. A Kalocsai Rendőrkapitányság és a Solti Rendőrőrs területén dolgozó rendőrök, valamint Újtelek, Bátya, Kalocsa, Miske, Dunapataj, Apostag, Uszód, Ordas, Solt polgárőrei vettek részt ezen a szakaszon a kerékpárverseny zavartalan lebonyolításában. A verseny előtt technikai eligazítást tartott a solti művelődési házban a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály főelőadója Varga István rendőr alezredes és Varga Róbert rendőr őrnagy solti őrsparancsnok. Miután a rendőrök és a polgárőrök is elfoglalták a mintegy húsz kilométeres útszakaszon a kijelölt helyüket, a megjelölt időpontban a főutat lezárták. A verseny mezőnye nagyfokú biztosítás mellett eseménymentesen, nagy sebességgel haladt át ezen a szakaszon, és 12.15-kor elhagyta megyénket, tovább haladva a célállomás, Székesfehérvár felé.

 

Forrás: baon.hu







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0