Ezt olvasta már?


Skandináv nyár a kecskeméti őszben

Forró hangulatú percekkel ért véget a Kodály Iskolában rendezett kedd esti hangverseny, melyen finn diákok műsorát hallgathatták a zeneszeretők.

Az általános iskolásokból és gimnazistákból álló kórus és zenekar népszerű musicalslágerekkel zárta műsorát. A messzi északról érkezett fiatalok vidám, önfeledt előadása hatalmas vastapsot kapott.

 

 

Ulvila Finnország hat középkori városának egyike, az ország harmadik legrégibb városa: Kecskeméthez hasonlóan első írásos említése a 14. század közepéről való. S bár jelentős kereskedelmi szerepét a 16. században elvesztette, a település, melyben napjainkban alig 13 ezren élnek, ma is büszke ősi múltjára.

 

Ulvila iskolája, ahonnan népes diáksereg érkezett kedden Kecskemétre, idén ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Az intézményben zenei fakultás is működik, amely komoly hagyományokkal bír: számos koncertet szerveztek már hazájukban, és külföldön is többször jártak, az elmúlt években Svédországban és Észtországban is koncerteztek. Magyarországra, Budapestre hétfőn érkeztek, és útjuk első napját a főváros nevezetességeinek megtekintésével töltötték. Kedden Kecskemétre jöttek, délelőtt rövid sétát tettek a hírös város központjában, azután a Kodály Iskola vendégszeretetét élvezték. A finn diákok és kísérőik előbb az intézmény tanulóival és vezetőivel ismerkedtek meg, majd a kora esti órákban Jukka Korhonen vezetésével egy közel másfél órás koncerten mutatták be tudásukat.

 

Az utóbbi években több finnországi oktatási intézmény kezdeményezett kapcsolatot magyarországi iskolákkal. Így például tavaly novemberben a Savonlinnai Művészeti Középiskola és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola között jött létre együttműködés. Az ulvilai diákok kecskeméti látogatása is hasonló lehetőséget rejt, akár hosszú távú zenei kooperáció is kialakulhat a két iskola között.

A 64 diák alkotta együttes kecskeméti hangversenye kamaramuzsikával kezdődött. Erkki Melartin finn késő romantikus zeneszerző Arietta című művét az ulvilai iskola három növendéke, a finnek legnagyobb komponistája, Jean Sibelius szerzeményét egy vonószenekari formáció szólaltatta meg. Ezt követően a kórus is színpadra lépett: előbb Sibelius legismertebb művét, az északi ország második himnuszának tekintett Finlandiát énekelték, majd finn és ukrán népdalfeldolgozásokat hallhatott tőlük a közönség.

 

Az est folytatásában népszerű dallamok csendültek föl. A hangszeres diákok többek között Stanley Myers közismert alkotását, a Cavatinát, illetve a világhírű argentin harmonikás, Astor Piazzola szerzeményét, a Libertangót játszották – előbbi zenemű az Oscar-díjas Szarvasvadász című filmben is elhangzott, utóbbit Roman Polański Őrület és Jacques Rivette Északi híd című filmje is felhasználta.

 

 

 

A koncert musicalslágerekkel zárult: a West Side Story című nagysikerű produkcióból, illetve a zenés színházi irodalom egyik legsikeresebb darabjából, A muzsika hangjából hangzott fel két-két dal. Leonard Bernstein és Richard Rodgers kompozícióival a finn diákok hatalmas sikert arattak, a közönség – melynek soraiban a Kodály Iskola öregdiákjai és néhány egykori, immár nyugdíjas tanára is helyet foglalt – vastapssal köszönte meg az előadást. Így azután a vendégek hármas ráadásra „kényszerültek”, és a Tonightban, a Finlandiában és a felemelően szép ukrán népdalban ismét gyönyörködhettek a megjelentek.

 

 

A kecskeméti hangverseny régi barátok, ismerősök újbóli találkozására is lehetőséget adott. A finn diákok Kárpáti Zoltán közvetítésével érkeztek Kecskemétre. A hírös városban született zenetanár, dzsesszzenész egykor a Kodály Iskola diákja, Lukács János fafúvós zenetanár, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar korábbi szólamvezetője, szólistája növendéke volt. S bár családjával immár 20 éve Finnországban, Poriban él – több éven át az ulvilai iskolában is tanított –, szülővárosával szoros kapcsolatot ápol. A Bohém Ragtime Band – melyben egykor ő maga is játszott – 2006-ban az ő révén léphetett fel a világ egyik legrangosabb zenei rendezvényén, a Pori Jazz Fesztiválon, és a bohémek szervezte kecskeméti Jazzfőváros programjaira is rendre ellátogat. A keddi koncerten Kárpáti Zoltán örömmel találkozott egykori iskolatársaival, tanáraival, számos baráti ölelésben, széles mosollyal kísért beszélgetésben lehetett része.

 

 

A finn csoport még kedd este visszautazott Budapestre. Szerdán is gazdag programjuk lesz. Fogadják őket a finn nagykövetségen, este pedig a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán-emlékkoncertjén vesznek majd részt. Magyarországi útjuk csütörtökön ér véget, de reményeik szerint a közeljövőben ismét visszatérnek hazánkba.

 

hiros.hu







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0