Ezt olvasta már?


Székesfehérvár polgármestere nem esett kétségbe az adóelvonás miatt

Cser-Palkovics András úgy véli, hogy a koronavírus-járvány és a járványintézkedések ellenére a megyeszékhely stabil gazdálkodással zárja az évet.

Közösségi oldalán számolt be a város gazdasági állapotáról Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester. Azt írta, hogy a „drasztikus bevételkiesés és a védekezésre fordított jelentős költségek ellenére” a megyei jogú város a költségvetés tekintetében is stabilan zárja a 2020-as esztendőt. Szerinte ez a takarékos gazdálkodásnak és az állami, uniós források mellett, a „továbbra is nagyon erős” helyi gazdaságnak köszönhető.

 

Kitér a most bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekre, amelyek „ugyan érintik az iparűzési adót és bevételkiesést okoznak”, de a város irányítóinak értelmezése szerint csak a járványidőszakra vonatkoznak, és álláspontjuk az, hogy nem érintik a bevételek jelentős részét befizető nagy adófizetőket. Cser-Palkovics úgy véli, hogy a mostani intézkedések „csak a kkv szektorba tartozó, főként egyébként magyar tulajdonban lévő kisebb vállalkozásoknak biztosítanak kedvezményes adómértéket 2021-ben”. Szavaiból az derül ki, hogy ezeket a lépéseket nagyjából helyesli, és a döntések városra gyakorolt hatását először nyugodtan értékelni kell, „a bevételkiesés mértékét pontosan ki kell számolni, hatásait pedig át kell gondolni, és ha ezekről szükséges, akkor egyeztetni kell a minisztériumokkal” mégpedig: „felelős polgármesterként nem kiabálva, hanem - megoldásokat nyújtó - megállapodások lehetőségét keresve” – szúr oda evvel az ellenzéki önkormányzati vezetőknek is.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Kevesebbszer kellett kivonulniuk karácsonykor a tűzoltóknak idén, mint tavaly

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15...

Nem vicc: Olyan csapatba igazolt a magyar támadó, ahol egyetlen csapattársa sincs még

A klub történetének legelső igazolása lett a 22 éves magyar támadó.

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Kozák László biztos pontot jelent a legnehezebb helyzetekben is.

Az indiai gazdaság lehet az évszázad győztese

Kína csak 2045-re előzi meg az Egyesült Államokat, de mindkettőt letaszíthatja a trónról India, amely 2028-ban Németországot, majd az...

A menekülés illúziója

Két kiállítás Bécsben: a Rejtett modern és a Gótikus modernizmus alkotásainak már puszta jelenléte is reményt adhat.

Kiadós leállással kezdi az újévet az MBH Bank

Résen kell lennie az MBH Bank ügyfeleinek, ha mozgatni akarják a pénzüket az újévi hosszúhétvégén, különben pórul járhatnak.

Ez már hivatalos: ez a gyümölcs a legjobb az anyagcsere felpörgetésére

Ki gondolta volna, hogy a kivi, ez a szőrös héjú, élénkzöld gyümölcs, egyszer csak a táplálkozástudomány reflektorfényébe kerül?...

Ne újévkor vásároljunk autópálya-matricát: informatikai leállás lesz

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán keresztül nem lesz lehetőség útdíjegyenleg feltöltésére, jegyvásárlásra és...

Most kiderült, hogyan kell tárolni a tojást, és meddig jó lejárat után is

Ha a hűtőben volt a tojás a kereskedőnél, akkor otthon is a hűtőben kell tárolnunk, nem szabad megszakítani a hűtési láncot – mondta...

Fontos figyelmeztetés jött az e-matricával kapcsolatban

Résen kell lenniük az autósoknak.

0

Sport

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne

Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

0