Szépen egymásnak estek a Parlament őszi nyitányán
Nem pártkérdés, hanem elsőrendű nemzeti ügy a bevándorlás kérdése - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitó napján.
Megemlékezés
Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékezett a közelmúltban, életének 72. évében elhunyt Bethlen István volt országgyűlési képviselőről. A kolozsvári születésű politikus 1990-ben, az első szabad országgyűlési választásokon az MDF színeiben szerzett mandátumot és 1994-ig volt az Országgyűlés tagja. Bethlen István 1994 és 2012 Magyar Páneurópa Unió Egyesület (MPUE) elnöke volt. A volt képviselő egyetemi tanár, pénzügyi szakértő és publicista is volt.
A képviselők néma felállással emlékeztek a politikusra.
A házelnök bejelentette azt is, hogy az LMP szeptember 16-val Keresztes László Lórántot választotta meg frakcióvezetőnek a posztjáról lemondott Szél Bernadett helyett.
Napirend előtt
Orbán: nem pártkérdés, hanem elsőrendű nemzeti ügy a bevándorlás kérdése
Nem pártkérdés, hanem elsőrendű nemzeti ügy a bevándorlás kérdése - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.
A kormányfő beszédében súlyos, történelmi hibának nevezte azt, hogy az európai elit nem tudta az Európai Unión belül tartani a briteket és kívül tartani a migránsokat.
Azt mondta, a bevándorlás ellen küzdők ellen folyamatos támadás zajlik, ennek egyik eleme a Sargentini-jelentés.
A határőrizet jogáról nem mondunk le - szögezte le Orbán Viktor.
Nem engedjük, hogy a határőrizet jogából bárki akár egy jottányit is elvegyen - nyomatékosította a kormányfő, hozzátéve: a határvédelemhez jobban értünk, mint bárki Brüsszelben.
Hangsúlyozta: a mi határainkat nem csak profik, hanem hazafiak védik, belőlük áll a magyar hadsereg és a rendvédelmi erők köteléke. Erre esküsznek fel, és ez az a többlet, amit semmilyen pénzért nem lehet megvásárolni, nekünk ez a legerősebb védőpajzsunk - jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: Brüsszelben most sem arról beszélnek, hogy minden eszközzel meg kell védeni az unió határait, hanem "portaszolgálatot" akarnak létesíteni; nem megállítani, hanem menedzselni akarják a bevándorlást.
Kijelentette: hazánk nem átjáróház és nem is gyűjtőtábor; ha keveredni akarnánk más kultúrákkal, civilizációkkal, akkor erről mi konzultálunk és határozunk, de ettől az ötlettől eltanácsolná a magyar embereket.
Orbán Viktor miniszterelnök értékelése szerint nyáron is jól teljesített a magyar gazdasági modell.
A kormányfő a "magyar modell" lényegét úgy írta le: ha munka van, minden van. Magyarország segélyalapú gazdaság helyett munkaalapú gazdaságot épít - magyarázta.
Beszámolt arról, hogy 2010-hez képest az idei évre 800 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, hatszázezren a magángazdaságban helyezkedtek el. Hozzátette: 65 hónapja, több mint öt éve folyamatosan nőnek a bérek. Elmondta, 2018 második negyedévében 4,8 százalékkal, az unió átlagának kétszeresével nőtt a magyar gazdaság.
DK: a kormány gyáván a nemzet mögé bújik
A Demokratikus Koalíció parlamenti frakcióvezetője szerint a Sargentini-jelentés nem Magyarországról, hanem a magyar kormányról szól, azonban a kabinet gyáván a nemzet mögé bújik az ügyben.
Gyurcsány Ferenc a kormányfő napirend előtti felszólalására reagált így, és diktatúra kiépítésével vádolta a kormányoldalt.
A DK frakcióvezetője bírálatát azzal kezdte: a magyar kormány tudathasadásos állapotban van, mert Magyarországnak képzeli magát, ezért kezeltetni kellene magát az ország érdekében.
"Bárgyúnak" nevezte Orbán Viktor érvelését, mondván, Magyarország ugyan valóban szerepel a jelentés címében, azonban a dokumentumban Magyarországra vonatkozóan egyszer sem, míg a kormányra vonatkozóan 48-szor szerepel kritika.
Gyurcsány Ferenc azzal vádolta a kormányoldal szereplőit, hogy "diktatúrát csinálnak", Orbán Viktor pedig egy diktátor. Azzal érvelt: elveszik Magyarországon a szabad tájékozódás lehetőségét, pénzügyileg ellehetetlenítik és az igazságszolgáltatás eszközeivel megvádolják az ellenfeleiket.
Gyurcsány Ferenc arra is kitért: ahhoz, hogy egy kormány antiszemita legyen, nem az kell pusztán, hogy eltűrje a "nyílt, agresszív, fizikai antiszemitizmust", hanem antiszemita üzenet az is, ha valaki antiszemita történelmi személyek köré épít kultuszt, ha antiszemita politikát folytató kormányokkal, rendszerrel vállal folytonosságot. Aki Horthyt kivételes államférfinak nevezi, aki Hómant dicséri, Bethlennek szobrot állít, az a magyar 20. század, önmagukat is antiszemitának tartó történelmi személyeit emeli a történelmi emlékezet középpontjába és állítja be követendő példaként - mondta.
Kövér László házelnök a felszólalás után megjegyezte: ami a kezeltetési igényt illeti, Gyurcsány Ferenc különösen "ingoványos talajra tévedt", és ez nem szerencsés.
Jobbik: Orbán Viktor válaszúthoz érkezett
A Jobbik szerint Orbán Viktor vesztett, válaszúthoz érkezett. Így reagált az ellenzéki párt hétfőn a kormányfő napirend előtti felszólalására a parlamentben.
Talán még nem késő ebből a pozícióból kihátrálni - tette hozzá Gyöngyösi Márton, frakcióvezető aki arra szólította fel a kormányfőt, hogy "sértődöttségében ne borítson mindent".
Hangsúlyozta, Orbán Viktor éveken át küzdött a közös határvédelemért, ugyanakkor "szó sincs arról, hogy zsoldosnak kell átadni a határőrizet jogát". A javaslat szerint ezek az egységek a fogadó ország jogszabályai és parancsnokainak irányítása alatt működnének - tette hozzá.
Arra emlékeztetett: Orbán Viktor 12 évvel ezelőtt Strasbourgban arra szólította fel az EU vezetőit, hogy "a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot intézményesítő, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat az EU saját belügyeként kezelje, és semmilyen módon ne támogassa, ne segítse ezeket a csaló és hazug kormányokat".
2018-ban úgy tűnik, hogy ez Európai Unió vezetői meghallgatták Önt, és az Ön kérését, még ha a Gyurcsány-kormányra legalább annyira igazak ezek a tételek, mint az önök kormányzására és az önök kormányára - tette hozzá a Sargentini-jelentés kapcsán.
Mint mondta, a jelentéstevő "ideológiai elfogultsága átsüt" a dokumentumon, amelyben több "vállalhatatlan hazugság és rágalom" szerepel, különösen a rasszizmussal és az antiszemitizmussal kapcsolatban, igazságtalannak és szerencsétlennek nevezve, hogy a migráció témája is a dokumentumba került.
Az ellenzéki politikus arról beszélt, Orbán Viktor "23 ezer migránst beengedett az országba" oltalmazottként vagy letelepedési kötvénnyel, bőségesen túlteljesítve ezzel a magyar miniszterelnök által most kritizált kvótát.
Gyöngyösi Márton ugyanakkor arról beszélt, a Sargentini-jelentés a jogállamiság elmúlt nyolc évben végrehajtott lerombolását írja le, ami a jobbikos politikus szerint "pártállami időket idéző tempóban" zajlik Magyarországon.
Hozzátette: az uniós jelentéstevőnek "van némi igazsága", de azokban a témákban nem a miniszterelnököt vagy kormányfőt, hanem az egész országot büntetik az uniós források elvonásával, így a Sargentini-jelentésre igennek voksolók arra szavaztak, hogy a kormányon lévők "bűneiért" az adófizetők fizessenek.
Párbeszéd: a miniszterelnök az áruló
A miniszterelnököt nevezte árulónak a Párbeszéd frakcióvezetője a Sargentini-jelentés elfogadóival szemben, amikor reagált Orbán Viktor napirend előtti felszólalására.
"Ön támadja Magyarországot, ön támadja a magyar embereket" - jelentette ki Szabó Tímea a kormányfőről.
Leszögezte: a Sargentini-jelentés kizárólag a magyar kormányt ítélte el, hiszen nem az emberek tehetnek az alacsony nyugdíjakról, a hajléktalanok üldözéséről, az Európában legrövidebb ideig folyósított munkanélküli ellátásról vagy az Akadémia világhírű kutatóintézetének "kivégzéséről".
Szabó Tímea szerint Orbán Viktort csak a pénz, a lopás és a hatalom érdekli, csak ezekért politizál, közben "magasról tesz Magyarországra és a magyar emberekre".
Kifogásolta, hogy a kormányfő mindenkit árulónak nevez, aki nem ért vele egyet, a többi közt azokat, akik nem a kormány köréhez tartozóknak adnák az uniós forrásokat, de az ellenzéki képviselőket is, akik tiltakoznak az ellen, hogy az ország ismét "orosz gyarmat" legyen. A kormányfő ugyancsak árulónak tartja a civileket, akik számos munkát végeznek el a kormány ellen, a többi közt a betegellátásban - tette hozzá.
Valóban ingyen jut tankönyvhöz egymillió gyermek - ismerte el -, ugyanakkor 300 ezren vannak, akik tanszerek nélkül kezdték meg a tanévet, és mintegy 50 ezer nincstelen szorult ki az oktatásból a tankötelezettség korhatárának leszállítása okán.
Évente 30 ezer ember hal meg daganatos betegségben, "mert önök kilopják az egészségügyből a pénzt" - fogalmazott -, és Magyarországon az egyik legrosszabb a légszennyezettség, amit szintén azzal magyarázott, hogy a kormány ellopja a megoldásra szánt európai támogatást.
Sérelmezte azt is, hogy míg a kormányfő veje "milliárdokat lop el az uniós forrásokból" büntetlenül, a kisboltokat százezrekre bírságolják, ha egyszer nem adnak számlát. Még mindig kétmillió embert érint a devizahitelezés problémája, mert a kormány szerinte még mindig a kormány mellett áll - sorolta.
MSZP: Orbánnak papírja van arról, hogy visszaeső jogsértő
Az MSZP szerint a Sargentini-jelentés elfogadása óta Orbán Viktor miniszterelnöknek papírja van arról, hogy egy visszaeső jogsértő, visszaeső normaszegő.
Tóth Bertalan (MSZP) Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva úgy fogalmazott: a jelentés tartalmazza, hogy a kormányfő a többség és a közjó helyett önös érdekeit szolgálja és saját politikai elitjét gazdagítja. "Ön már nem Európa erős embere, (...) hanem Európa páriája", aki a népakarat ellenében kormányoz - jelentette ki a szocialisták frakcióvezetője.
Az uniós csatlakozásról szóló népszavazáson a magyar emberek arról is döntöttek, hogy az európai értékközösséghez akarnak tartozni - hangsúlyozta a frakcióvezető. Ezt akkor a választók "84 százaléka, négyötöde támogatta" - közölte.
Tóth Bertalan azt mondta, hogy az Európai Parlament kétharmada, többek között a néppártiak "kiállították a bizonyítványt" és arról hoztak döntést, hogy Magyarországon már nincs demokrácia. Az MSZP ezért annak érdekében fog javaslatokat benyújtani, hogy Magyarországon legyen újra demokrácia - mondta a politikus.
A pártelnök szerint a kormányfő össze-vissza beszél, mert három évvel ezelőtt még azt mondta, hogy Görögországtól el kell venni az európai határvédelmet és azt át kell adni az uniónak. Most pedig zsoldosokat emleget és elutasítja ezt a megoldást - tette hozzá. Orbán Viktor korábban közös fellépést hirdetett a terrorizmus ellen, most azonban nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, amit ilyen hatáskörrel akarnak felruházni - érvelt.
A miniszterelnök migrációról "papol", miközben kiderül, hogy a "szír diktátor közeli embereinek" vagy az orosz titkosszolgálatokhoz közel állóknak adnak letelepedési engedélyt.
Ezalatt kevés szó esik az ország valódi és súlyos problémáiról, arról, hogy 4325 pedagógus hiányzik a közoktatásból, nyáron komplett kórházi osztályok szűntek meg, 1800 orvos hiányzik a rendszerből, 1600 településen nincs elérhető háziorvos - fogalmazott. Mindeközben magyar fiatalok százezrei készülnek elhagyni azt az országot, ahol Európa legalacsonyabb béreit fizetik - mondta. Nem a multik, hanem az ott dolgozó munkavállalók szövetségesének kell lenni, vissza kell nekik adni a jogot, hogy maguk harcoljanak meg a béremelésekért - szögezte le Tóth Bertalan.
LMP: a kormány arra használja a migráció problémáját, hogy elfedje a valóságot
Az LMP frakcióvezetője szerint a kormányfő által a migráció kérdésében elindított vita egy valós problémán alapuló álvita, amit arra használnak, hogy elfedjék a valóságot.
Keresztes László Lóránt a miniszterelnök felszólalására reagálva azt mondta: Orbán Viktor nem abban érdekelt, hogy a migrációs krízis megoldódjon, hanem abban, hogy ezt egy kampányeszközként használja annak érdekében, hogy elfedje a "kritikus magyar valóságot".
Vitatkozott Orbán Viktor azon érvelésével, hogy a migrációpárti és azt ellenző erők küzdelme Európa jövőjének tétje.
Szerinte uniós szinten nem volt valós, őszinte vita a migrációs krízis okainak feltárásáról, és a magyar miniszterelnök is azon európai politikusok táborát erősíti, akik nem tettek le érdemi javaslatokat az ügyben.
A magyar gazdaság és társadalom helyzetéről szólva hangsúlyozta: több százezer fiatal kényszerült elvándorolni Magyarországról, amire a kormány egyik tagja csak annyit válaszolt, hogy ezzel nincs probléma, hiszen nyelvet tanulnak és a munkatapasztalatot szereznek.
Hozzátette: a kormány nem mer szembenézni azzal problémával, hogy az anyaországi magyar gyerekek egyre nagyobb százaléka külföldön születik, nem beszélnek a vidék és a reményvesztett kis falvak helyzetéről, és arról, hogy alapvető rendszerek "recsegnek-ropognak".
Megjegyezte: ezekről nincs vita és nem tudja megítélni, hogy a kormányfő mennyire szembesül a valós problémákkal.
A Sargentini-jelentéssel kapcsolatban Keresztes László Lóránt azt mondta: az LMP nem támogatta a jelentést, mert nem tartja megengedhetőnek, hogy egy kormány hibája miatt egy országot büntessenek.
A kormányfő gazdasági helyzetértékelésére úgy reagált: a kormány nem a magyar modellt, hanem egy neoliberális gazdaságpolitikát folytat, amely az olcsó és kiszolgáltatott munkavállalókra alapoz.
Harrach: a Sargentini-jelentés következményei Magyarországot sújtják majd
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a Sargentini-jelentés következményei egyértelműen Magyarországot sújtják majd.
Harrach Péter a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva az Országgyűlésben kiemelte: a jelentésben egyrészt megoldott problémák, másrészt szép számmal valótlanságok szerepelnek, s azt egy eljárásjogi ügyeskedés segítségével vitték át. Mit szólna a magyar parlament, ha hasonló intézkedéseket vezetnének be? - tette fel a kérdést, utalva arra, hogy a jelentés megszavazásakor a tartózkodó szavazatokat nem vették figyelembe. Ez egy nyilvánvaló politikai szándék volt azok részéről, akik ezt a jelentést megfogalmazták és keresztül vitték.
A legsúlyosabb ugyanakkor, hogy nemcsak nemzetközi szervezetek, hanem magyarok is közreműködtek elfogadásában, ezt maga a jelentés sorolja fel.
Súlyos cselekedet a megszavazása - értékelt a KDNP-s politikus, s ismét hazaárulásnak minősítette ezt a lépést. Egyúttal jelezte: nehéz időszak áll Magyarország előtt, mert ezt a harcot meg kell vívni.
Kitért Gyurcsány Ferencnek a Demokratikus Koalíció elnökének felszólalására is, és azt mondta: nem osztja a jobbikos hozzászóló véleményét, aki szóvá tette jelentését. Szerinte így elestek volna egy műélvezettől, amit "a nemzet nagykomédiása" produkált. Emlékeztetett arra is, hogy néhány éve ezen a napon került nyilvánosságra az őszödi beszéd.
A többi ellenzék felszólalást sok esetben a durvaság jellemzett, ami értékelése szerint nem méltó a magyar parlamenthez, még ha az érintettek frusztrációjára utal is. Ezen uralkodni kellene - jegyezte meg Harrach Péter.
A KDNP frakcióvezetője beszélt arról is, hogy Magyarország egy új korszak előtt áll, amit az eddigieket meghaladó fejlődés és változás jellemez, és ez nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai kérdés.
Fidesz: Gyurcsány nyerte az ellenzéki gyűlölködés versenyét
Visszautasította a DK elnökének sértő és gyalázkodó felszólalását a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint Gyurcsány Ferenc nyerte az ellenzéki gyűlölködési versenyt. Kocsis Máté úgy fogalmazott: az ellenzéki pártvezetőnek nincs morális alapja szólásra emelkedni az Országgyűlésben.
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: személyiség- és szerepzavara a magát korábban Magyarország megváltójának gondoló Gyurcsány Ferencnek van, aki "saját gondolataitól megrészegülve az ellenzék régi-új vezérének szerepében képzelte magát".
Szerinte az egykori kormányfőnek a kormány bevándorlás-politikájával van baja, "mert ön gyűlöli a magyarokat". Kifogásolta azt is, hogy a DK elnöke évek óta a határon túli magyarok ellen buzdít, miközben aláírást gyűjtött az uniós bevándorlási kvóta mellett.
Az antiszemitizmust érintő vádakra válaszul rámutatott: Gyurcsány Ferenc él egy egykori zsidó család elkobzott villájában, de emlékeztetett arra is, hogy éppen hétfőn van az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 12. évfordulója, amelyben Gyurcsány Ferenc elismerte korábbi hazugságait.
A jogállamiságra vonatkozó kijelentésekre válaszul felidézte: a DK vezetője volt a kormányfő akkor, amikor lovasrohamot vezényeltek a magyarok ellen, szemeket lövettek ki és nőket vertek a főváros utcáin.
"Az ön kormányzása alatt neonáci csoportok gyűléseket tarthattak a Hősök terén" - fogalmazott válaszul a kisebbségi jogokra vonatkozó felvetésekre -, és akkor történtek a romagyilkosságok is.
Maga beszél korrupcióról? - tette fel a kérdést, rámutatva: Gyurcsány Ferenc kormányzása idején az akkori kormányfő cége olcsóbban kapott áramot a Magyar Villamos Művektől. Eközben az egykori miniszterelnök eladósította a magyarokat, százezreket tett munkanélkülivé, és sosem hitt abban, amelyben a jelenlegi kormányoldal: a keresztény kultúra védelmében.
Kocsis Máté egyetértett Gyöngyösi Márton (Jobbik) megállapításaival, szomorúnak nevezte ugyanakkor azt, hogy a Jobbik nemrég választási együttműködést kötött a DK-val a főváros XV. kerületében.
Felszólalása végén azt ajánlotta Gyurcsány Ferencnek: mérgező gondolatait inkább egy "politikai detoxikálóban legyen kedves kezelni".
hírek innen, onnan
Évszázados magyar rekordot hozhat a kőolajtermelés, idén is 1 millió tonna fölötti eredményt mutathat fel az ország
2025 az évszázad legerősebb éve lehet kőolajtermelés szempontjából Magyarországon.
Olcsó bérlettel készül és rövid üzemszünetet tervez a MOL-Bubi
A jelenleg elérhető MOL Bubi-bérletek november 22-ig vásárolhatók meg, ezt követően a legkedvezőbben egy új konstrukcióval, az 500...
Ukrajnában fognak EU-csúcsot tartani, ahol Orbán vétóját próbálhatják majd megkerülni
Rendhagyó találkozóra készülnek az EU-s miniszterek Ukrajnában.
Orbán Viktor szerint többször is felmerült az elnöki rendszer a kormányban, de végül maradt a parlamentáris modell
Minden kétharmad után átbeszélték a lehetőséget, de úgy döntöttek, hogy hozzájuk a parlamentáris rendszer illik a leginkább.
Fájdalmasan kínos. A Házasság első látásra Sanyája párcserét ajánlott feleségének
Sanya nem kertelt, elmondta, ki tetszik neki.
Házasság első látásra: elképesztő melleket villantott az új évad sztárja
„Izgalmas dolgok jönnek!” – összegzett.
Ferrari szintet hozott volna ez az autó, de a vezetőség nemet mondott rá
Az Alfa Romeo története tele van formabontó tervekkel, sőt olyan modell is akad, ami csak a felszínen Alfa, a gyárnak pedig semmi köze sincs...
A diabetes insipidus és tünetei
A diabetes insipidus azért alakul ki, mert a szervezet nem tudja megőrizni a felvett vizet, nem alakul ki folyadékkoncentráció, vagyis...
Most érkezett: figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt
Szerdán ország nagy részén tartósan borult, párás, ködös időre lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán...
Egy kattintás, és oda a pénzed. Brutális trükkel csapják be az ünnepekre vásárlókat
Az online vásárlás veszélyeire figyelmeztet az NMHH.
Csőbombával akarta felrobbantani a sógorát egy férfi, mert azt hitte, vele csalja a felesége
A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A mesterséges intelligencia vezérli az oroszok új drónját, műhold nélkül is eltalálja a célpontját
Az oroszok javában tesztelik a V2U kódjelű drónt, ami fejlettebb lehet az eddig használt ilyen fegyvereknél. Az ukránok szerint az oroszok...
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


