Ezt olvasta már?


Szijjártó: busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi program támogatásai

A kedvezményezett cégek külpiaci pozícióinak erősödésével busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi programban nyújtott kormányzati támogatások - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a program támogatási okleveleket átadó ünnepségén Kecskeméten.

Szijjártó Péter kiemelte: ezzel a támogatási formával olyan vállalkozásokat segít a kabinet, amelyek nemzetközi összehasonlításban is egyedit tudnak nyújtani.

Az erre szánt 2 milliárd forintos keretből 46 vállalat részesül, köztük három "bátor, a nemzetgazdaság lelkét adó magyar tulajdonú társaságok közé tartozó" kecskeméti cég is - mondta.

A BIM Design Kft., a KÉSZ Metaltech Kft. és az Univer Product Zrt. külpiaci tevékenységét a kormány 102 millió forinttal támogatja - közölte, hozzátéve: az érintett vállalatok 2019-ben 8 milliárd forint exportbevételt értek el és a plusz forrás ennek megsokszorozását teszi lehetővé, azaz gazdasági értelemben is jó befektetés.

Szijjártó Péter emlékeztetett: a világjárvány felforgatta az életet, és nem csupán egészségügyi, de gazdasági kihívásokat is hozott, emberek tömegeinek munkahelyét veszélybe sodorva.

Mindez új korszakot nyitott a világgazdaságban, ahol "vérre menő verseny indult a nemzetközi piacok újrafelosztása miatt." Globálisan szinte minden iparágban átalakulnak az erőviszonyok, vállalatok tömegei kényszerülnek megszorításokra. Ez Magyarországnak az új kihívásokkal együtt új lehetőségeket is jelent - mondta.

A magyar emberek kreativitása, szorgalma és szakmai teljesítménye nyomán Magyarország gazdasági súlya a méretén jóval túlmutat: míg a lakosságszámot figyelembe véve a 92., addig az export-teljesítményt tekintve a 34. helyen áll a világon - jegyezte meg. Hozzátette, hogy a magyar kivitel és a GDP egymáshoz mért aránya 83 százalék felett van, mely a 6. legmagasabb érték az Európai Unióban.

Ezek a számok mutatják a magyar gazdaság erejét és a fejlődés irányát - fogalmazott a miniszter, aki szerint a kormány egyik kiemelt feladata segíteni a hazai cégeket a világpiacon felmerülő lehetőségek kiaknázásában.

Rámutatott: a vállalkozások külpiaci pozíciójukat márkaépítéssel, digitális fejlesztéssel, marketinggel tudják erősíteni, a kormányzati támogatás pedig ezeken keresztül újabb megrendelésekhez és vevőkhöz juttatja a kedvezményezett cégeket, melyek saját bevételeiket ily módon gyarapítva a magyar gazdaság növekedéséhez és új munkahelyek létrehozásához is hozzájárulnak.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere az eseményen méltatta a támogatott cégek munkáját és együttműködésüket a várossal. Elmondta: az építőipart összetett és innovatív tervezéssel segítő BIM Design Kft., a speciális építészeti acélszerkezeteket, burkolatokat és lemeztermékeket gyártó KÉSZ Metaltech Kft. és a magyar élelmiszeriparban meghatározó Univer Product Zrt. a magyar és a nemzetközi piacon egyaránt világszínvonalon teljesít.

Ehhez a város modern, fejlődést ösztönző és biztonságos környezetet teremt, melyet a helyi cégek azzal is meghálálnak, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére előre láthatólag ezt az évet is pozitív mérleggel zárják - tájékoztatott. (FOTÓ)

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0