Szombattól téli üzemmódra vált a Magyar Közút
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált.
Ez azt jelenti, hogy 93 mérnökségén keresztül, több mint 4100 fővel és 1000 munkagéppel, 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett látja majd el téli feladatait.
Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 93 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli ideiglenes kátyúzás. A következő hónapokban több mint 4100-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2018-2019-es téli szezonban az országos közúthálózaton 814 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet állít hadrendbe. Ezek mellett 143 rakodógép és 122 hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó lát el éjjel-nappal szolgálatot. A társaság kezdőkészleten mintegy 113699 tonna útszóró só, 339 tonna kálcium-klorid granulátum, 353321 liter kálcium-klorid oldat és 14431 tonna érdesítő anyag beszerzéséről gondoskodott. Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott a hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen mintegy 520 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 395 kilométernyi szakaszon hófogó erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.
A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat idén is az egyes útszakaszok forgalmi rendje és az úthálózatban betöltött szerepe szerint látja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mivel közel 32 ezer kilométernyi útról van szó, a munkálatokat ezért nem egyszerre, hanem az előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el a szakemberek: ez azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Folyamatos havazás vagy hófúvás esetén pedig szükség esetén többször is visszatérnek egy-egy útszakaszra. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon túl az úthálózati szerepük alapján fontos szakaszokon megelőző jellegű sózást is végeznek, ez a forgalmas autópályákat, autóutakat és főutakat érinti elsősorban. Ez azt jelenti, hogy a meteorológiai előrejelzések alapján még a havazás vagy síkosság kialakulása előtt szóróanyagot juttatnak ki a burkolatra. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a hóeltakarítást csak akkor tudják megkezdeni hatékonyan a társaság szakemberei, ha a lehullott hó eléri a technológia szerinti vastagságot, az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve, hogy a forgalom által tömörített hó a burkolatra fagyjon.
Mindent figyelembe véve a társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is, így egyes esetekben szükségük lesz a nyári időjárási viszonyok között megszokott utazási sebességük mérséklésére.
A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre akár 2-5 óra is lehet, ezen időszak alatt pedig időjárástól függően akár újabb 5–10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra, vagyis újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll, addig pedig télies útviszonyokra és lassabb haladásra kell a közlekedőknek felkészülnie.
A szakemberek mindenképpen arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. A téli gumik tapadása nagyságrendekkel jobb, mint a nyári vagy akár a négyévszakos gumiké, a téli időszakban ezzel a féktávok hossza is érdemben csökkenthető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan nem váltanak téli gumira, ami téliesebb útviszonyok mellett jelentősen növelheti a balesetek kockázatát. Továbbá a közlekedőknek érdemes még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre. Az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is érdeklődhetnek a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli időszakban néhány óránként országos összesítést publikálnak a szakembereke az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről is.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a téli üzemeltetési időszak kezdetétől indítja el teljes egészében megújított weboldalát is. Az új www.kozut.hu gyorsabb és felhasználóbarátabb lesz, reszponzív felülettel rendelkezik majd, így asztali számítógépen, mobiltelefonon és tableten is ugyanolyan formában érhető el. Fontos újdonságként a társaság megújítja ügyfélszolgálati bejelentő felületét, a közlekedők az országos közúthálózattal kapcsolatos észrevételeiket, kérdéseiket már új formában jelezhetik a következő napokban.
hírek innen, onnan
Dőltek a milliárdok a választás előtt: idén márciusig 7,6 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek
A 2026-os tavaszi választásokat megelőző időszakban, 2024 és idén április között összesen több mint 26 milliárd forintot fizetett ki...
A Ferrari visszahozta a manuális váltót, a 12Cilindrivel még lefulladni is lehet
Javában az elektromos autók és a vezetési élményt háttérbe szorító asszisztensek korát éljük. Maranellóból mégis olyan hírek...
Vízminőség-vizsgálatot rendeltek el a Dunán: barnás színű anyag keveredik a vízzel
Almásfüzitő térségében, a lefedett vörösiszap-tározó alatti Duna-szakaszon rendeltek el vizsgálatot.
Német autópályának nézte egy autós az M1-est
Jelentősen túllépte a megengedett, 100 km/h-s sebességet.
Nicholas Hoult lesz Gilderoy Lockhart az új Harry Potter-sorozatban
Újabb nagy név csatlakozik az HBO Harry Potter-sorozatához: Nicholas Hoult alakítja Gilderoy Lockhartot a széria második évadában.
Farkasok támadtak Kazincbarcika mellett: videó rögzítette, ahogy tucatnyi juhot elkapnak
Még a rendőrök is alig akarták elhinni, mi történt Kazincbarcika hétvégi házas övezetétől alig párszáz méternyire. A felvételen...
Kalászos újratervezés - tanulságból tudás - Agroinform online konferencia: így csatlakozhatsz.
Ha a búza sem hozza már automatikusan a várt hozamot, lépni kell. Az Agroinform online eseményén a gazdák gyakorlati tippeket kapnak...
Amerikai helikopter lőtte ki egy panamai teherhajó gépházát az iráni zárlatnál
Egy panamai teherhajó gépházát érte amerikai rakétatalálat, miután a legénység megpróbálta áttörni az iráni kikötők zárlatát.
Pásztor Erzsi 20 kilót fogyott betegsége miatt, lánya ápolja: „Nélküle élni sem tudnék már!”
Pásztor Erzsi pár héttel a 90. születésnapja előtt beszélt a jelenlegi állapotáról.
Kipróbáltuk: kékzóna-szokások, amik tényleg működnek
A hosszú élet titkát sokáig különleges étrendekben, drága étrend-kiegészítőkben vagy intenzív edzésprogramokban keresték, pedig a...
Nagy Ervin új frizurája lett hír az elnökválasztáson, alig lehet ráismerni
Nagy Ervin rövidre vágott hajjal jelent meg a köztársaságielnök-választás parlamenti ülésén. Az ördög Pradát visel átalakulási...
Most akkor a Kínai Kommunista Párt embere Szijjártó Péter?
Az egykori külügyminiszter mindent megtett azért, hogy a BYD jól érezze magát Magyarországon, majd elment hozzájuk dolgozni. A cég sikere...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


