Ezt olvasta már?


Sztrájkoltak a Metro áruházak alkalmazottai

Újabb sztrájkot tartottak a Metro Kereskedelmi Kft. dolgozói szerdán délután 12 és 16 óra között, a közelmúltbeli figyelmeztető sztrájk után.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, sikeresnek ítélik a sztrájkot. Tájékoztatása szerint a vállalat 13 áruházából tízben tartottak munkabeszüntetést, amelyben mintegy 300 dolgozó - a napi beosztotti létszám körülbelül 50 százaléka - vett részt.

A szakszervezeti elnök közölte: a Metro szerdán küldött egy ajánlatot, de nincs benne előrelépés a korábbiakhoz képest.

A Metro Kereskedelmi Kft. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy körülbelül 180-an sztrájkoltak a vállalat 2400 dolgozójából a délelőtti és a délutáni műszakot is beleértve, dél és 16 óra között. Minden áruház zökkenőmentesen működött a sztrájk ideje alatt, és azóta is - tették kozzá.

A KASZ sztrájkbizottsága az újabb sztrájkot azzal indokolta, hogy az április 12-i, egy áruházra kiterjedő figyelmeztető sztrájk óta a Metro vezetésétől nem érkezett ajánlat a sztrájkkövetelésekre. Kilátásba helyezték, amennyiben továbbra sem érkezik elfogadható ajánlat, a sztrájkbizottság tagjai hosszabb idejű sztrájk szervezésébe kezdenek.

Az előző sztrájkkal kapcsolatban közölték: a munkavállalók elutasítják a munkáltató ajánlatát a bérezési rendszer átalakítására. A munkavállalók a többi között azt követelik, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, ezt az összeget vegyék figyelembe a tizenharmadik és a tizennegyedik havi béreknél is. A követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, továbbá a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit.

A Metro Kereskedelmi Kft. a KASZ által meghirdetett sztrájkkal kapcsolatban szerdai közleményében kifejtette: a Metro három év alatt 55 százalékkal emelte a kezdő béreket, ez idén eddig több mint 10 százalékos béremelést jelentett. Jelenleg a szakmai bérminimumnál 19,5 százalékkal magasabb, 233 333 forint belépő bért fizetnek. A Metro a menedzsement szerint javaslatokat tett a KASZ követeléseire, de a szakszervezet ezeket elutasította.

Karsai Zoltán erre reagálva úgy vélekedett, az 55 százalékos béremelés nagyjából leköveti a szakmai bérminimum emelkedését, amit a törvény előír. A sztrájkbizottság tagjai továbbra is nyitottak a tárgyalásokra, de ez csak akkor lehetséges, ha a munkáltató érdemi választ ad a követelésekre - tette hozzá.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Nem kellett szilveszterig várni: petárda roncsolta szét egy 15 éves fiú kezét

A borzalmas baleset pénteken történt Pest vármegyében. A mentők mindenkit figyelmeztetnek: a házi barkácsolású és illegális eszközök...

Egy gyomorforgató év szép pillanatai - Szerkesztőség#7

Voltak idén is szép pillanatok, még ha nem is sok. Ezeket idézte fel Martini Noémi, Tóth Jakab, Pitner Gábor és Kacskovics Mihály Béla.

Azonosítatlan drónok miatt órákra megbénult a légi forgalom Hannoverben

Legutóbb novemberben kellett lezárni a német város repterét drónészlelés miatt.

Klubkultúra, divat és márkák találkozása Andy Crysell szemével

A klubkultúra és a márkák, a reklám és kreatív iparágak találkozásából született meg. Andy Crysell könyve Selling the Night címmel...

Erősíteni akarta, de akár gyengítheti is az egyházi kötődéseket az Orbán-kormány

A jobboldali kabinet a kereszténység által saját magát legitimálja, a baloldaltól ellenben megtagadja a jogot, hogy a vallást hivatkozási...

Újabb csapás Harryéknek: ismét felmondott egy alkalmazott

Az alkalmazott kevesebb, mint egy évig bírta.

Hajítófantom Győrben: idősek, gyerekek lehetnek veszélyben

Nemcsak váratlan, de veszélyes is, amit tesz.

Öt kiló fűszerpaprikával kezdődött minden – somogyi sikertörténet

Kéthektárnyi intenzív kertészeti területen, Somogy megyében építette fel lépésről lépésre a Vida Családi Gazdaság a „háztól...

Közel 60 autó ment egymásnak egy japán autópályán, 10 kocsi ki is égett

10 jármű ki is égett, a lángokat több mint 7 óráig oltották. A tömegbalesetnek két halálos áldozata van.

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

0