Ezt olvasta már?


Tíz kategóriában adták át a közmédia díjait

Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat csütörtökön Budapesten a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként.

A díjátadó ünnepségen mondott köszöntőjében Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke felidézte Németh László írását a média feladatairól, amelyet 1934-ben a magyar rádió irodalmi tanácsadójaként vetett papírra. Hangsúlyozta: sorai a közszolgálati média napjainkig érvényes alapvetéseit fogalmazták meg.

A nyelvápolás, a hagyományőrzés, az öntudatra nevelés, a nemzeti önismeret nevelése, a tájékoztatás, a diákműsorok bevezetése, a népművelés, a kulturális hírszolgálat és a szépirodalom népszerűsítése ma is feladatokat jelent a közszolgálati médiának - jelentette ki.

Azt mondta: az átadott díjak a fentiek jegyében végzett munkát ismerik el, követendő példaként állítva munkatársaik elé.

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat Takaró Mihály József Attila-díjas író, irodalomtörténész kapta. A díjjal a Duna Televízió alapító kurátora előtt tisztelegnek.

A Herczeg Ferenc-díjat a nyáron Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója vehette át. Az elismeréssel a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg az alapító.

A magyar nemzeti hírügynökség alapítója, az MTI kiemelkedő szerkesztője és parlamenti tudósítója előtt tisztelgő Egyesy Géza-díjjal Kertész Róbert, az MTI londoni tudósítója munkáját ismerték el.

A kuratórium egy új díjat alapított az MTVA tavaly elhunyt hírigazgató-helyettese emlékére. A Gyukity István-díjat Demény Dóra, az M1 aktuális csatorna kiemelt hírügynökségi szerkesztője vehette át.

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjat idén Petrovics-Mérei Andrea, az M4 Sport műsorvezetője kapta.

A Magyar Rádió egykori zenei igazgatójának, a Zeneakadémia hajdani főigazgatójának emlékére alapított Dohnányi Ernő-díjat Czigány György Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész vehette át.

Wacha Imre-díjban részesült Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes művész, a Duna műsorvezetője, a Montágh Testület tagja. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket.

Az ikonikus műsorvezetők előtt tisztelgő Sára-Csoóri Életműdíjat Kudlik Júlia televíziós műsorvezető, bemondó kapta.

A kiemelkedő szakmai munkáért és a közösségért végzett tevékenységért odaítélt Duna-díjat idén Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója vehette át.

A Karinthy-gyűrűt Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes és kiváló művésznek ítélte oda a kuratórium. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó kitüntetést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Vadászatból nem lesz hiány a TV2-n, de könnyre fakaszt az Újratervezés is

Indul a valódi vadászat a TV2-n: a november 24-től a Lakásvadászoké, 25-től pedig a Kincsvadászoké is a főszerep! Legyen szó antik...

MBH AgrárTrend Index – Fogyóban az optimizmus

Felemás képet mutat az MBH Bank tucatnyi termékpályát vizsgáló, harmadik negyedévi AgrárTrend Indexe. Hat termékpálya a 32,3 pontos...

A nyílt utcán verték meg a Virtuózokból ismert zenészt Kaposváron

A támadást követően hiába kért segítséget, nem kapott.

Tüntetés Iványi Gábor mellett

Demonstrációt szervezett kedd estére Iványi Gábor mellett a Politikai Üldözöttekért Alapítvány. A Mondjunk nemet a megfélemlítésre!...

Csúnya bukta lett az AI-boomból ezeknek a cégeknek

Az AI-boom okozta t beruházások elszabadulása miatt a DoorDash, a Duolingo és a Roblox részvényei két számjegyű esést szenvedtek el,...

Pillanatokon belül megszólal Orbán Viktor

Orbán Viktor interjút adott az ATV Mérleg című műsorában, ahol a kormányfő több aktualitás kapcsán is megszólalt. Az előre...

Kiderült, mi volt Lázár János valódi feladata a Fehér Házban, semmi köze nem volt a kormányzáshoz

A miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán...

Új zenéjével üzen exének a Kísértés sztárja

A Kísértés botrányhőse jelenleg zenei karrierjére fókuszál.

Szandi: „Ha valaki akkor azt mondja, hogy ő lesz a férjem, nem hittem volna el”

Az évszámok nem is annyira lényegesek, de tény, hogy a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élőshow-ja után búcsúzó énekesnő 23 éve...

Heves vitát váltott ki: a párkapcsolati erőszakban tényleg van felelőssége az áldozatnak?

A párkapcsolati erőszak áldozatainak felelősségét gyakran félreértelmezik, és ez a narratíva súlyos károkat okozhat. Az áldozatok...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit

A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha

0
0

Bulvár

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről

Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0