Ezt olvasta már?


Több mint 20 magyar nevezője van az idei Európai Kőfaragó Fesztiválnak

Több mint 20 magyar nevezője van az Európai Kőfaragó Fesztiválnak, amelyet péntektől vasárnapig Kiskunfélegyházán rendeznek meg - közölte a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnöke az MTI-vel.

Csanádi Gabriella elmondta: az Európai Kőfaragó Fesztivál a kihalófélben lévő kézműves szakma népszerűsítését szolgálja, hiszen a résztvevők a látogatók szeme előtt készítik el alkotásaikat a szecesszió vagy a puszta témakörében. Másrészt a találkozó új programja, hogy gyakorlott kőfaragó mesterek segítségével bárki vésőt és kalapácsot ragadhat, és miközben megismerkedik a kővel, annak megmunkálása közben próbára teheti kézügyességét, fantáziáját is.

Mint mondta, a találkozók történetének két évtizede alatt eddig tizenkét alkalommal jeleskedtek a magyarok Európa legjobb kőfaragó-kőszobrászai között. Az idei megmérettetés magyar nevezői között lesznek a budapesti, a győri és a gödi szakközépiskolák fiataljai, de benevezett az elmúlt években három első és egy harmadik helyezéssel díjazott Guth Bence is. Az ezredfordulón még tanulóként induló szakember ma már a szakma mesterei között vesz részt a megmérettetésen.

Guth Bence a témák kapcsán arról beszélt, hogy a szecesszió és annak formavilága ugyan nagyon közel áll hozzá, de magyar nevezőként, magyarországi helyszínen inkább a pusztát, a pusztai létformát választja. A korábbi évekhez hasonlóan azonban majd a helyszínen dönti el, mit is faragjon.

Ladomérszki Tamás sem véglegesítette még versenyötletét, de az már biztos, hogy szintén a pusztán élők mindennapjai, használati tárgyai ihletik majd kőbe faragott munkáját. A második alkalommal versenybe szálló szakember az elmúlt évben az ausztriai Salzburgban, tanuló kategóriában a második legjobbnak járó helyezést szerezte meg.

A jelentkezők mindkét témát szabadon értelmezhetik és versenymunkáikat romhányi homokkőből mintegy 16 óra alatt készíthetik el kizárólag kézi szerszámok használatával.

A szervezők - a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete, Kiskunfélegyháza önkormányzata, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Közhasznú Egyesülete - tanuló és segéd, valamint mesterkategóriában három-három helyezést hirdetnek majd. Az ítészek csapatát külföldi szakértők mellett helyi művészek és szakemberek alkotják. Az eddigi évek gyakorlata szerint ezúttal is lesz egy különdíj, amelyet a közönség soraiból legtöbb szavazatot szerző alkotás készítőjének adnak majd át.

A 13 ország több mint 100 szakemberének részvételével zajló Európai Kőfaragó Fesztivál a közel két évtizedes múltú Városalapítók Hete rendezvénysorozathoz kapcsolódik.

Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója hangsúlyozta: a település alapításának ünnepén gazdag kulturális programkínálat várja a látogatókat. A városalapítókról szentmisén emlékeznek meg, majd ünnepi képviselő-testületi ülés keretében adják át a helyi kitüntetéseket. A gyermekprogramok között városnéző kisvonatozás, bábszínházi előadások, koncertek és kézműves foglalkozások kaptak helyet, de lesz gólyalábas produkció és népi játéktér is. Idén is felvonulással köszöntik a város ünnepét az olaszországi Feltre testvértelepülésről érkező zászlóforgatók, az esti koncertek fellépői között pedig Nagy Feró és a Beatrice, Dér Heni, Kocsis Tibor és Rúzsa Magdi szerepel.

A szintén pénteken kezdődik Varázskert a lombok árnyékában mottóval a Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás és fesztivál. A programok között kocsmakvíz, társasjáték-est, koncert és táncház is szerepel.







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0