Több mint ötven rendezvény a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programjában
A hit kultúrája, a kultúra hite mottóval zajlik március 16. és április 6-a között a 35. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amely tizenhárom helyszínen több mint ötven programot kínál - derült ki a programsorozat kecskeméti sajtótájékoztatóján szerdán.
Bak Lajos, a főszervező Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója elmondta: az ország egyik legrégebbi tavaszi fesztiválja a város támogatásának köszönhetően "tovább él". A szinte valamennyi művészeti ágat felvonultató fesztivál az egyetlen, amelyik "felhasználja a hozzáadott értéket", hiszen kínálatát a társintézmények saját programjaikból állítják össze. Hangsúlyozta: a mintegy 40 millió forint összköltségű fesztiválra nemcsak az országból, hanem külföldről is egyre többen jönnek. Zum Erika, a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál részét képező 14. Kecskemét Fringe felelős főszervezője elmondta: a március végén zajló művészeti fesztivál fiatal alkotók, előadók bemutatkozása a színjátszás, a zene, a film, a képzőművészet, az irodalom, a tánc és egyéb művészeti területekről, kreatív megvalósításokban. A fesztivál önálló művészeti programja hagyományosan a XXXI. Országos Diákszínjátszó Találkozó Dél-alföldi regionális fordulója. Gyergyádesz László művészettörténész kiemelte: a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében rendezik meg a jubileumi, 10. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét. Az aktuális téma, a "szent vendégség" ezúttal kivételesen egy másik eseményhez, a 2020 szeptemberében zajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz is kapcsolódik, és a kecskeméti Cifrapalotában rendezett tárlatot kibővítve a Műcsarnokban is bemutatják. Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgató kurátora elmondta: először rendeznek gyűjteményes kiállítást Ország Lili festőművésznek Kecskeméten. Az Antal-Lusztig gyűjteményből válogatott több mint ötven kép különböző műfajokban különféle technikákkal készült, hiszen a művész vizuális felfogása a látványfestészettől eltávolodva a szürrealizmus, a szimbolizmus, az absztrakció felé halad és teljesedik ki - fogalmazott. Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója kiemelte: a március 21-e, a Bábszínházi Világnap alkalmából nemcsak a legkisebbeket várják egy mesére, de azokat a felnőtteket is, akik a mesék mellett a színházat is szeretik. Az először 2015-ben bemutatott Lúdas Matyi a VIII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén elnyerte a legjobb gyerekszínházi előadásnak járó Üveghegy fődíjat. A 250 éve született Beethovenre emlékezik a Kecskeméti Városi Fúvószenekar és az Kecskeméti M. Bodon Pál AMI Ifjúsági Fúvószenekar Klasszikusok vidáman, könnyű zenék komolyan című hangversenyével. A német zeneszerző mellett felcsendülnek Liszt-, Schubert- és Kodály-darabok is, de hallhatóak lesznek L. Armstrong, Piazzola, Frank Sinatra előadásában ismertté vált dallamok is. A március 22-ei koncerten Kuna Lajos vezényel majd. Kriskóné Dávid Mária, a Népi Iparművészeti Gyűjtemény vezetője elmondta: Sakura - A cseresznyevirágzás ünnepe című, március 20-án nyíló tárlatukon több mint fél tucat kortárs japán képző- és iparművész mutatkozik be a cseresznyevirágzás ünnepéhez kapcsolódó alkotásaival. A sakurának nevezett virágok a japán kultúrkincs alapvető részei, megszámlálhatatlan zenei, képzőművészeti és irodalmi alkotás ihletői, szereplői - mondta. Toókosné Börönte Erika, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ programszervezője hangsúlyozta: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a Beethoven-évhez kapcsolódva a zeneszerző három művével nyitja meg a fesztivált március 16-án. Műsoron szerepel a Hármasverseny is, amely még soha nem hangzott el Kecskeméten. A nyitókoncerten Baráti Kristóf hegedűművész, Fenyő László gordonkaművész és Farkas Gábor zongoraművész közreműködik és Vásáry Tamás karmester vezényel. Bősze Ádám március 25-én zenei Bő szekund címmel ad stand up estet, március 31-én pedig a Nikola Tesla - végtelen energia című, kétórás musicalshow kerül színre. A 35. Kecskeméti Tavaszi Fesztivált április 6-án a világhírű belga régizenei együttes, a La Cetra d'Orfeo koncertje zárja. Az együttes elsősorban barokk zenére specializálódott és kiemelkedő szerepet tölt be Belgium francia ajkú közösségének kulturális életében. Műsorukban Bach, Vivaldi és Telemann művei csendülnek majd fel.
hírek innen, onnan
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


