Ezt olvasta már?


Több százan zenélnek majd együtt jövő év őszén Kecskeméten

Több százan zenélnek majd együtt jövő év őszén a KecskemétRocks produkcióban a hírös város szabadidőközpontjában - jelentették be a szervezők hétfőn Kecskeméten.

Gajda Ferenc főszervező a kecskeméti sajtótájékoztatón elmondta: az idén tavasszal megszervezett SzegedRocks Magyarország első olyan rockprodukciója volt, amelyben négyszáz zenész adott elő közösen, dobolva, gitározva és énekelve négy dalt.

Mint felidézte, a civil kezdeményezés a szegedi zenészekben egy olasz ötlet alapján született meg, és a különleges esemény célja az élő zene és a rock népszerűsítése volt. A főszervező hangsúlyozta, hogy a komoly nemzetközi sikert szerzett SzegedRocks folytatásaként tavasszal, május 11-én Marosvásárhelyen a Színház téren MuresRocks néven szerveződik egy flashmob. A jelentkezők, köztük a Magyarországról busszal érkezők itt négy dalt játszanak majd el együtt. SzegedRocks néven nyáron, június 21. és 23. között felkészítő tábort szerveznek a szegedi Sziksósfürdő Strandon és Kempingben.

A csapatépítő találkozón a KecskemétRocks-ra készülve különféle kurzusokat, koncerteket tartanak majd. Ősszel, szeptember 7-én, vagy eső esetén 14-én a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban pedig a héttől a hetven évesig több száz hazai és külföldi zenész játszik majd együtt. Míg Szegeden még csak négy dalt adtak elő a résztvevők, addig Kecskeméten már egy csaknem kétórás, a hazai és a nemzetközi rockzene legjelentősebb szerzeményeit felvonultató koncertet élvezhetnek a zenészek és a közönség tagjai is. A résztvevők 13-14 slágert, köztük 6-7 magyar számot adnak majd elő.

Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: bízik benne, hogy a kezdeményezés országos sorozattá fejlődhet. Mint mondta, a zene városában már eddig is számos stílus megjelent, de a KecskemétRocks tovább színesíti a zenei kínálatot. A zenekedvelők és -értők ezúttal nemcsak koncertélményként hallgathatják a slágereket, hanem maguk is átélhetik a közös zenélés örömét. A KecskemétRocks kezdeményezésről további információk a www.cityrocks.hu olvashatók.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Ekkora infláció mellett aligha enyhülhet a jegybank és a kormány közti ellentét

A kormány jó ideje kritizálja a magas jegybanki kamatot, miközben sokat tesz azért, hogy azok ne csökkenhessenek.

Most érkezett a szomorú hír: bezár Antal Imre kedvenc vendéglátóhelye

33 év után szűnik meg az egykor népszerű kocsma.

Az Egyesült Államok megtagadná a vízumot az elhízott külföldiektől

Az adminisztráció szerint a túlsúlyos emberek kockázatot jelentenek.

Valódi világsztárral futott össze Csuti

Még egy kép erejéig is sikerült elcsípnie a sportolót.

Eszkalálódik a helyzet: robbanás rázta meg az atomhatalom fővárosát - Nyíltan megvádolták a szomszédos államot

Öngyilkos merénylet történt Iszlamabádban, Pakisztán fővárosában - a muszlim többségű ország a szomszédos Indiát vádolja -...

Nagyon súlyos bajban lehet Magyarország: nem találnád ki, melyik országok okozhatják

Egy friss jelentés szerint a Magyarországon működő német vállalatok gazdasági kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal...

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a...

Orbán Viktor: Amikor Donald Trump azt mondta, hogy Magyarország nem kap szankciómentességet, akkor már tudtam, hogy megadja

A miniszterelnök szerint a szankciómentességre kezet fogtak, addig van hatályban, amíg Donald Trump az elnök, ő pedig a miniszterelnök. 

Orbán Viktor: a politika tapasztalati műfaj, az a tudás számít, amit az ember átélt

Orbán Viktor miniszterelnököt egy keddi tévéinterjújában a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott múltheti tárgyalásáról, a...

0

Sport

Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó

A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.

21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus

Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.

Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt

Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.

Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja

Sőt, a Manchester City is.

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs

Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.

A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak

Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.

A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért

A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta

A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével

A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.

Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése

Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?

Az MLSZ fontos közleményben üzent egy esetleges profi ligával kapcsolatban

Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött egyes szereplők részéről egy profi liga létrehozásának ötlete. A szövetség ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást közölte hivatalos oldalán.

0
0

Bulvár

Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?

A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.

Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött

Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti

Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette

2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.

Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban

A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.

Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak

Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.

3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?

Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.

100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei

A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.

Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét

Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro

"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja

Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.

Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után

Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.

Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”

Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.

blogmorzsák

Reklámok és marketing

Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?

Villanyautók és hibridek az EU-ban

Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.

Polanski és a Green Party előretörése

A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek

Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben

Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

0