Ezt olvasta már?


Több változás lesz az egészségügy területén

Az ágazati bérfejlesztés folytatása, a gyermek sürgősségi és a pszichiátriai ellátás fejlesztése, és a gyógyszertámogatás területén lesz többek között változás idén az egészségügyben. - Pécsi Napilap -

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kormány számára kiemelt terület az egészségügy, éppen ezért elkötelezett a betegellátás színvonalának emelése, az egészségügyi ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása, valamint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése mellett.

Felidézték, hogy a kormány az elmúlt években 300 milliárd forintot fordított az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére, idén pedig további 82 milliárd forintot fordít erre. Közleményük szerint az ápolók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal, a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal emelkedik.

Emellett a kormány célul tűzte ki az egészségügyi ellátórendszer és a betegellátás színvonalának minőségi javítását, melynek érdekében 2017 első negyedévében 75 milliárd forint összegű fejlesztés indulhat meg az egészségügyben. Ennek részeként 10 milliárd forintot biztosít a gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztésére, 4,4 milliárd forintot az ápolótanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjprogramra, 58 milliárd forintot a minőségi egészségügyi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításának fejlesztésére, valamint 2,7 milliárd forintot a pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztésére.

Mint írták, ebben az évben is cél a Pest megyei és a budapesti ellátóhálózat koncentrált fejlesztése is, amely kiterjed az infrastruktúra és az eszközállomány megújítására egyaránt. Az idei évben 51 milliárd forintot biztosít erre a kormány, amelyből 40 milliárd forint nemzeti forrás. Ekkora támogatás a rendszerváltás óta nem állt rendelkezésre a közép-magyarországi régióban egészségügyi fejlesztésekre - jegyezi meg az államtitkárság.

Mindezek mellett fontos intézkedés, hogy január 1-jétől a gyógyszertámogatás vonatkozásában új gyógyszerek, illetve új indikációk válnak elérhetővé társadalombiztosítási támogatással. Változás lesz az is, hogy január 1-jétől abban az esetben, ha egy adott gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének jogosultja a gyógyszer forgalmazását Magyarország területén felfüggeszti vagy a továbbiakban nem forgalmazza azt és ahelyett más gyógyszer is beszerezhető, a helyettesítő gyógyszer automatikusan megkapja a hiánycikké vált termék társadalombiztosítási támogatását.

A kormány nagy hangsúlyt fektet a dizájnerdrogok terjedésével szembeni hatékony fellépésre is, ezt a célt szolgálja, hogy 18 vegyület kerül fel az új pszichoaktív anyagok jegyzékére, valamint 2017. január 1-jétől 13 új egyedi pszichoaktív anyag kerül át a hatóságok szigorúbb eljárását biztosító - kábítószerekkel azonosan kezelendő - veszélyes pszichotróp anyagokat tartalmazó jegyzékre.

Az államtitkárság közölte azt is, hogy januártól a meningococcus C típusa elleni vakcina ingyenesen elérhetővé válik minden két éven aluli gyermek számára.

Közleményük szerint a kormány az elkövetkezendő évben nagy hangsúlyt fektet a népegészségügyi program tervezésére és megvalósítására, és ahogy azt az "Egészséges Magyarország 2014-2020" Egészségügyi Ágazati Stratégiában is megfogalmazta, a cél az, hogy a lakosság egészségben eltöltött éveinek száma növekedjen.







0
0

hírek innen, onnan

Sírnak a malacok Somogyban 2 ezer cocát ölnek le fertőzés miatt

Nyomoz a hatóság, sírnak a malacok, fertőzés miatt leölik őket Somogyban.

Miért éppen a legboldogabb emberek posztolnak a legkevesebbet? 7 okuk is van rá

Ha végiggörgetjük a közösségi oldalakat, könnyű azt gondolni: azok élnek a legboldogabban, akik minden utazást, minden különleges...

Bóka János elárulta: „alkotmányossági kísérlet” volt a hat év veszélyhelyzet

Bóka János szerint a 2020-tól 2026-ig tartó veszélyhelyzeti kormányzás egy „nagyobb alkotmányossági kísérlet” része volt. A Fidesz...

NAV-értesítést kap több mint egymillió ember: ezt érdemes ellenőrizni

Azokat értesíti a NAV, akiknek több mint 5000 forintos adótartozásuk vagy legalább 1000 forintos túlfizetésük van.

Három vármegyére is kiadták a figyelmeztetést szerdán

Jön a változás, de azért ne dőljön hátra senki.

Csak egy magas érzelmi intelligenciával bíró ember teszi ezt a 3 dolgot, miután hibázik

Mindannyian hibázunk, de az, ahogyan a tévedéseinket kezeljük, pontos képet ad a pszichés érettségünkről. A magas érzelmi...

50 felett nélkülözhetetlen ez a sminktrükk: látványosan megemeli az arc kontúrjait

50 felett jó, ha ismered ezt a szépségpraktikát. Diszkrét sminktrükk, látványos liftinghatással.

Magyar Péter parlamenti videója már közel 700 ezer megtekintésnél jár

Hatalmas sebességgel terjed az a bizonyos videó Magyar Péter Facebook-oldalán, amiben Németh Zsoltot szembesíti a valósággal a magyar...

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető...

Azt hiszed, a barnulás az egészség jele? Ezt teszi a bőrsejtekkel a napozás

Nyaranta több veszélyes tévhittel is találkozhatunk, mint hogy „nem árt, ha nem égek le”, vagy „az alapbarnaság megvéd a...

Trump is megerősítette, hogy Iráni fenyegetés miatt titokban cserélt repülőt Törökországban

Az akció komoly felháborodást váltott ki, mert a sajtó munkatársai, a Fehér Ház személyzete és a kabinet több tagja az eredeti repülőn...

Olyan lépést jelentett be a Claude, aminek az internet népe nagyon nem örül – pedig lehet, hogy mindenki jobban jár vele

Az Anthropic új szabályzata szerint a Claude által generált szövegek és képek a jövőben láthatatlan jelölést kapnak. Nagy a...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0