Ezt olvasta már?


Történelmi kincsesbányát találtak Kecskeméten

Igazi régészkána­án­ra bukkantak a kecskemé­ti archeológusok a Mercedes-­Benz-gyár legújabb gyárépületének területén végzett ásatások folyamán – írta a baon.hu.

A tavaly május és november között zajlott feltárások során összesen 47 hektárnyi területet kutattak át, ahol négy különböző történelmi korszakból származó, gazdag és nagy történelmi jelentőségű ­leletanyagot találtak. Összesen 11 ezer régészeti jelenséget tártak fel, továbbá csak a kerámia-leletanyag mennyisége több mint 300 rekesznyi.

– A feltárt, legrégebbi objektumok a területen szarmata települések a 2-5. századból. ­10-12 falura bukkantunk. Nagyon komoly leletanyag került elő, sok római import: közel 500 darab tárgy – mondta el lelkesen Wilhelm Gábor, a Kecskeméti Katona József Múzeum régésze.

A falvak mellett egy késő szarmata kori, 5. századi, halmos, körárkos sírokból álló temetőt is feltártak az ásatások során. A régész hangsúlyozta: ez azért nagyon lényeges, mert az 5. századból Kecskemét környékén nagyon kevés temető volt eddig ismert.

A szarmata kincsek mellett komoly avar kori leletanyagot is feltártak a területen.

– A legizgalmasabb jelenségeket az avarok szolgáltatták. Gyakorlatilag egy komplex avar település hierarchiáját sikerült megfigyelni: különböző rangú és feladatú közösségeknek, embereknek, nagy családoknak az elkülönült települési tömbjeit, melyek nagy kerítőárkokkal voltak elválasztva egymástól. Találtunk továbbá egy háromfülű, bizánci korsót az egyik füstölőműhelyben és egy teljesen bronzveretes favödröt, melyek felettébb unikálisak, valamint az egyik települési egységhez igazodva egy 148 sírhelyből álló avar temetőt is. Elképzelhető, hogy e település a korabeli, avar kagáni központnak az egyik része lehetett. Olyan jelentőségű felfedezés ez, mely az elkövetkezendő pár évtizedben meg fogja határozni a korszak településkutatását, ugyanis ilyen komplexitásában eddig nem ismertük az avar települések szervezettségét, felépítését – magyarázta.

Az ásatások során magyar ­településeket is találtak a régészek.

– Két 12-13. századi települést kerítő árokkal határolt Árpád-­kori falut kutattunk meg, melyek teljesen rendhagyóak a Duna–Tisza közén. Mindkettőben találtunk pénzérméket, kerámiákat, cserépbográcsokat, nyílhegyeket, fém használati eszközöket. Emellett előkerült a terület egyik részén egy 1600-as évekre datálható tanyaközpont is – fejtette ki a régész.

Kiemelte: különösen érdekes, hogy a különböző korok leletanyagára nem egymásra ásva, hanem döntően egymás mellett találtak rá.

– Ez azért izgalmas, mert nagy valószínűséggel a későbbi letelepedők láthatták a korábbi telepet. A jövőbeli kutatásokra nézve e felfedezés nagyon magvas kérdéseket vethet fel. Úgy tűnik, hogy talán bizonyíthatja az avar–magyar együttélésnek bizonyos szakaszait, mely a magyar régészet egy komoly, megválaszolatlan és igen vitás kérdése – közölte.

A terület teljes leletanyagából a tervek szerint 2019-ben nyílik majd kiállítás a Cifrapalotában.

Egy hun harcos sírját is feltárták

– Előkerült egy magányos, 5. századi sír is, mely az antropológiai vizsgálatok alapján most már úgy tűnik, egyértelműen mongolid jellegű. Az ifjú, minden bizonnyal hun harcos koponyáját torzították, az 5. század első harmadában halhatott meg. A Duna–Tisza közén az első ilyen típusú temetkezés, melyet régész figyelt meg, szóval történetileg óriási jelentőségű felfedezés. Négy aranycsatot, arany hajkarikát, cserépedényt és egy rövid kardot találtunk a sírban – mondta el Wilhelm Gábor. A sír leletanyagát a Seuso-kincs kiállításának egy kísérő vitrinjében mutatják majd be, mely január 30-án nyílik a Cifrapalotában.

 

Forrás: baon.hu







0
0

hírek innen, onnan

Napi gombóc bűntudat nélkül: Mikor edd meg a fagylaltot, hogy ne emelje az egekbe a vércukrodat?

Bár a nyári hőségben vagy egy fárasztó nap végén legtöbbször gondolkodás nélkül nyúlunk egy hűsítő fagylalt után, nem mindegy,...

A Vénusz mindent felforgat: szerelmi horoszkóp augusztus 12-én

Sorsfordító napfogyatkozás: Mit tartogat a szerelmi horoszkóp 2026. augusztus 12-re? Egy különleges napfogyatkozás és szuperújhold az...

Öngyilkos akart lenni, berúgott, bedrogozott, majd felgyújtotta magát benzinnel egy esztergomi nő, de a tűz miatt nem ő, hanem a 16 éves lánya halt meg

Vádat emeltek egy nő ellen a 2024-es esztergomi lakástűz miatt, amelyben meghalt a 16 éves lánya. A Manchester by the Sea tűzjelenete azt...

Hack Péter: Alkotmányos válság jöhet, ha az Alkotmánybíróság eltörli Sulyok leváltását

Az Alkotmánybíróság csütörtökön tárgyalja a Fidesz beadványát Sulyok Tamás volt államfő elmozdításáról. A döntés két nappal...

Putyin konvoját spontán összegyűlt gyerekek ünnepelték – akiket már órák óta várakoztattak egy benzinkútnál, ahol nem is kapni benzint

A spontánnak beállított PR-akcióról készült felvételeket az orosz propaganda azonnal felkapta, hogy Putyin népszerűséget demonstrálja.

Ráthonyi-Palácsik Tímea visszanyerte az álomalakját a szülés után: bikiniben villantott kerek idomokat a dögös modell –fotó

Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, hogy a terhessége alatt felszedett 24 kilót sikeresen leadta a szülése óta eltelt időszakban. Az...

Megvan Magyarország új államfője: az interneten is mindenki Baka Andrásra figyel

Az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást, amivel ő lett Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. A Tisza köztársasági...

Lecsapott a rendőrség a magyar mentőknél: gyanús milliárdos szerződések után kutatnak

Kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, illetve adathordozókat...

Nagyot vágtak az augusztus 20-i ünnepség költségein – ennyibe kerül az idei programsorozat

Az idei augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programjai több napon át, tíz budapesti helyszínen várják majd az érdeklődőket –...

Katasztrófa: 3 autó kapott lángra Budapesten

A semmiből csaptak elő a lángok.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0