Ezt olvasta már?

Árnyékolók teraszra és nyílászárókra

Amikor az otthon kényelme kerül előtérbe, fontos, hogy megfelelő védelmet biztosítsunk a napsütés káros hatásai ellen. Az árnyékolók ma már nélkülözhetetlen r...


UEFA-kongresszus - Csányi Sándor bekerült a FIFA tanácsába

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán. (Pécsi Napilap)

A FIFA vezérkarának Szepesi György 1994-es visszavonulása óta nem volt magyar tagja.

A magyar sportvezető mellett Kosztakisz Kucokumnisz ciprusi futballelnököt és Dejan Savicevicet, a montenegrói szövetség vezetőjét, illetve Reinhard Grindelt, a német elnököt delegálta az UEFA - egyhangúlag - a tanácsba, melyben így hét európai képviselő lesz.

Az MLSZ-t vezető Csányi Sándort - aki az UEFA végrehajtó bizottságának a tagja - négy évre választották be a FIFA vezető testületébe. Szintén négy évre kapott megbízást Kucokumnisz és Savicevic, míg Grindel mandátuma két évre szól - ő az eltiltott Wolfgang Niersbach hátralévő két évét tölti ki.

Az UEFA nyolc személyt delegálhat négy évre a FIFA tanácsába, kétévente választják meg a tagok felét. Jelenleg azért van csak hét európai tagja testületnek, mert a szigorú szabályok miatt több jelölt is visszalépett még a szavazás előtt: az izlandi Geir Thorsteinsson elveszítette elnöki tisztségét hazája szövetségében, így nem volt delegálható, míg az orosz Vitalij Mutko miniszterelnök-helyettesként a politikai semlegesség elvének nem felel meg.

A nyolcadik európai hely betöltéséről az UEFA szeptemberi rendkívüli kongresszusán dönt majd.

A FIFA 2016-os konferenciáján a reformprogram részeként jelentette be, hogy megszűnik a végrehajtó bizottság, amelynek helyét a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező FIFA-tanács veszi át. A 37 főből álló új testület napi rendszerességgel segíti majd az általános titkárság munkáját, és egyeztet azzal a szintén új - kormányzóbizottság nevű - testülettel, amelynek legtöbb tagja nem a labdarúgás világából kerül ki. A tanács a felelőse a FIFA teljes stratégiai vezetésének, míg az úgynevezett általános titkárság felügyeli a működési és üzleti tevékenységeket, amelyek a stratégia hatékony végrehajtásához szükségesek.

Az UEFA-kongresszus Navracsics Tibor felszólalásával kezdődött, aki az Európa Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosaként Aleksander Ceferin UEFA-elnök meghívására vesz részt az eseményen. A politikus beszédében kiemelte, a labdarúgás mindig is fontos eszköz volt a tömegsport népszerűsítésében, az integrációban, a rasszizmus elleni harcban, és a fair play, valamint a szolidaritás eszméjének terjesztésével segített egymáshoz közelebb hozni az embereket. Hozzátette, bízik abban, hogy az UEFA és az Európai Unió közötti jó kapcsolat a továbbiakban is megmarad.







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli tájékoztatóra készül Magyar Péter Paks miatt

A kormány Pakson tartotta mai ülését, ahol döntöttek a paksi atomerőműnél az alacsony vízállás okozta problémák hosszú távú...

Ekkor kezdődik Magyarországon a napfogyatkozás – 3 dolog, amire érdemes nagyon figyelni

Habár hazánkban csupán részleges napfogyatkozás lesz látható, így is páratlan látványban lehet része a megfigyelőknek.

Mészáros Lőrinc cége felvette a kesztyűt

Az Opus Titász bízik a jogorvoslatban.

Különleges misszióra készül a NASA a napfogyatkozás miatt: áttörik a fizika határait

A NASA kutatórepülője 15 ezer méter magasban veszi üldözőbe a napfogyatkozást Izland felett. "Arcon csap az árnyék" – rendkívüli...

Állami döntés vágta el Mészáros Lőrinc cégét az uniós pénztől, jogi útra lép az OPUS Titász

Az OPUS Titász visszautasítja az MFB döntését, amely alapján kizárták a társaságot az RRF-ből finanszírozott hálózatfejlesztési és...

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző ellen kiskorúak veszélyeztetése miatt

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző ellen, aki a vád szerint kiskorú...

Minisztériumi sajtófőnök lett Jaksity Kata: megváltozott az élete

Jaksity Kata már hét éve nincs képernyőn, most pedig egy viszonylag új terepen próbálja ki magát.

Válaszolt az NBSZ arra, hogy tényleg orosz hekkerek törték-e fel a Magyar Államkincstár rendszerét

A vizsgálati adatok alapján nem igazolható a hekkerek orosz kötődése, hiába állította korábban a kincstár, hogy orosz szerverekről...

Cristiano Ronaldo és barátnője 10 év után összeházasodtak, Georgina álomszép menyasszony volt

Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez közel egy évtizednyi együttélés után hivatalosan is összekötötték az életüket. A világsztár...

Tisza-kormány: döntött a kormány a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt

Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0