Újrahasznosított szocializmus: újból kigyúltak a fények a hőerőműben az INOTA Fesztivál idejére
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseménye meglepő színfoltja volt a 2023-as nyár derekának. A forró évszak méltó zárását képviselő audiovizuális rendezvény a szocializmus értékeinek mércéjével is nyugalommal nevezhető „Tervünk Büszkeségének!
Inotai időutazás, ahol a jövő múlttá lesz, a múlt pedig jövővé! Végre kicsit kirángattak bennünket a komfortzónánkból és ez a fajta fegyelmezett lázadás rá férne a hazai fesztiválközegre. A betonidomok uralta néptelen birodalom új napot látott! Rabok és politikai foglyok keze munkáját dicsérik a 60 méteres hűtőtornyok, legalábbis a városi legenda így tartja, de ne feledkezzünk meg a cseszlovák barátainkról sem! Az INOTA négy napos fesztiválja új életet adott az egykori November 7. Erőműnek, okosan fuzionálva az indusztriális környezetet a berlini underground elektronikus zenei szcénáját idéző buli-szettinggel. A múlt és a jelen / jövő találkozás szinte tökéletes inkarnációjában kicsúcsosodó INOTA Fesztivált extravagáns, merész és döbbenetes fényinstallációi, elektronikus zenei orientációja (nemcsak!) kiemelik a fesztivál-felhozatalból.
| A hűtőtornyok jelenlegi formájukban a fényinstallációk szerencsés "áldozatává" váltak |
Kifordított récuperation, egyből ez jutott eszembe. Guy Debord francia marxista gondolkodó, filozófus, avantgárd filmes magnum opusának, A spektákulum társadalmának egyik érdekes tézise a récuperation, azaz újrahasznosítás. Eszerint a spektakuláris (látványos, látszat) fogyasztás „mélyhűtött formában konzerválja a régi kultúrát”, azaz a negatív megnyilvánulásoka saját célra történő újrahasznosítását is. A magyar szocializmus szellemében 1951-ben befejezett Novembr 7. vagy Inotai Erőmű kongó, indusztriális épületeit olyan már külföldön hagyományoknak örvendő módon hasznosították újra, amely új életet lehelhet, akár hosszútávon is, a várpalotaiak és az egykori munkások számára is kedves erőműbe.
|
Múlt, Tervünk Büszkesége! (1951) |
| Jelen / Jövő: INOTA! (2023) |
A déliben felpattanva a Zalaegerszegre tartó vonatra egy órás andalgással már Várpalotán vagyunk. Sokak meglepetésére - akik csak a pénteki munkából tartanak hazafele - a zsúfolt, álló emberekkel teli vagonok koszos ablakán kitekintve már felsejlik a látóhatáron a három „Öreg Úr”, az ikonikus hűtőtornyok. A látvány magáért beszél, az izgalom ébredezik. Misztikus építményeknek hatnak, mintha egy „letűnt” kor mementói őriznék a vidéket. Várpalotáról ingyenes, retro bőrüléses Shuttle busszal közeledünk a monstrumok felé.
| A három "Öreg Úr" új ruhájukban (A galéria megtekintéséhez kattints a képre!) |
A polgári sorban az egykori warehouse rave szubkultúra megelevenedett kortárs képviselői várakoznak. A helyszín is ezt az érzetet erősíti. Az Arzenál állandó techno bulijai bár erősen imitálják a raktár és hangár illegál rendezvényeinek atmoszféráját, az INOTA kapuján belépve úrrá lesz rajtad az az érzés, mintha egy mindig is vágyott igény hiányának űrje töltődött volna be. Hiánypótló. Ez a szó fogalmazódott meg bennünk, és erre vakon is megkockáztattuk úgy, hogy az első impulzusunkat csemegéztük a szocialista ideológia hétköznapi hőseit, a munkásokat ábrázoló kőszobor képében. Az már a line-upból érződött, hogy az INOTA nem csak az elektronikus zenére építi a zenei portfólióját. A Lebanon Hanover, brit-berlini post-punk duójának jelenléte remélem azt a tendenciát vetíti előre, amely a Fekete Zajon is évről vére erősödik: két olyan zenei műfaj combos reprezentációja, amelyek sohasem gondolták, hogy összeillenek, mégis furcsán jól kollaboráló párost alkotnak.
Időkapszula, melyben meglehetősen jutányosan utazhatsz az időben. A vizuális köntös újraértelmezi a szocreál tereket úgy, mint az egykori Béke Művelődési Ház színház és moziterme; a tányérok, evőeszközök és pletykák csörömpölésétől egykor hangos kantin most feszes és kimért ütemekkel megtöltött tere, az akkori Kossuth-díjas művészek (Bernáth Aurél, Hincz Gyula, Fónyi Géza, Kovács Margit és Somogyi József) krémjének eszméletlen alkotásai. Az erőmű 70 éves múlttal rendelkezik, és remélhetőleg évtizedes jövővel fog, a vérátömlesztés már ráfért a hazai rendezvény pallettára, az INOTA pedig a kezdetleges gyermekbetegségeit leszámítva 0 Rh-pozitív! A sztanahovizmus által éltetett, a fesztivál jövője szempontjából végzetes „kasza” reméljük nem vet véget a pionír rendezvénynek!
Lokodi Dávid
Fotók: Aradi Hedvig & Lokodi Dávid
Videó: Aradi Hedvig
hírek innen, onnan
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél
Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
Naponta locsolsz, mégis kiszárad a veteményes? Lehet, hogy túl sekélyen öntözöl
Napi locsolás mellett is ki tud száradni a veteményes, ha a vizet nem a megfelelő mélységbe juttatod. Fedezd fel, hogyan öntözz valóban...
Napfogyatkozás és Perseidák: A nap, amikor ne felejts el az égre nézni
Különlegesen ritka égi jelenségek egész sorának lehetünk szemtanúja augusztus 12-én, amit kár lenne kihagyni. Nem kell hozzá...
Ebben a sorrendben állnak le az érzékszerveink az utolsó órákban: ezért fontos, hogy ezt megtedd a szeretted halálos ágyánál
Ez történik valójában a halál előtt.
Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete
Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...
Legtöbbször filmekben lehet olyat látni, ahogy mindenkit átverve kicsempészték Trumpot
Még a gépen utazó újságírók és Trump több munkatársa sem vette észre, hogy az elnök nincs az Air Force One-nak hitt gép fedélzetén,...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


