Ezt olvasta már?

Használd ki hatékonyabban a mindennapjaid: a hangoskönyvek ereje

Biztosan neked is ismerős az érzés, amikor reggelente úgy érzed, az idő mintha versenyt futna veled – munkába indulsz, vagy otthoni feladatok várnak rád. Hogyan lehet...


Vadassal ünnepli születésnapját

Március 16-án tölti be a negyvenegyet az egyik legsikeresebb pécsi futballista, ifjabb Dárdai Pál, aki 67 piros-fekete mezben lejátszott bajnoki után a BVSC érintésével lett a Hertha Berlin klubikonja, majd vezetőedzője. A korábbi szövetségi kapitány azonban nem szakadt el teljesen Pécstől.

– Bár régóta nem itt lakik, önéletrajzi könyvéből egyértelműen kirajzolódik, hogy nagyon fontos Pécs és a PMFC az Ön számára.

– Igaz, hogy messze vagyok, de ott nőttem fel, hároméves korom óta jártam ki a PMFC-pályára. Apu a gólrekorder a klubnál, a Dárdai név jól cseng a városban, ha hazatérünk, mindig rengeteg szeretetet kapunk. Én, mint focista, ugyan máshol teljesedtem ki, de ott nevelkedtem, ezért is gondolok vissza örömmel a csapatra. Az kicsit bánt, hogy az ország számos pontján modern stadionok és edzőközpontok épülnek, de pont a baranyai székhelyen nem, ahonnan például Gera, Tököli, Róth, vagy éppen Mészáros indult. A sort még bőven lehetne folytatni, akár olyan nevekkel, mint Bódog Tamás, akiről látjuk, hogy nemzetközi szinten is megállja a helyét.

– Szilveszterkor azért többnyire szokott egyet koccintani a klubházban.

– Szomorú vagyok, hogy a Stadion utcában elég keleties állapotok uralkodnak. Nehéz ezt számomra feldolgozni, de reméljük, hogy hamarosan ott is megindul a fejlesztés. Amikor Pécsre látogatunk, mindig lenézek a városba is, találkozok, beszélgetek egyet az ismerősökkel. Régen nagyon jó teremfocitornákat rendeztünk a sportcsarnokban, ahol mindenki összejött, aki szereti a labdarúgást, mint egy nagy család. Azok nagyon szép évek voltak.

– Van kedvenc meccse, gólja pécsi mezben?

– Szívesen gondolok vissza arra, amikor 1-0-ra megvertük a Fradit, Jäkl Toncsi szép megmozdulásának is köszönhetően. Nagy élmény volt, hiszen telt ház előtt játszottunk az akkor Bajnokok Ligájában szereplő fővárosiak ellen. A gólokat tekintve szerencsés vagyok, mert általában szép és fontos találatokat szereztem, sokszor messziről. Egyszer tudtam életemben duplázni, akkor, a Békéscsaba elleni találkozón apu volt az edzőnk, ráadásul Móninak, a későbbi feleségemnek előre meg is ígértem a két gólt, ugyanis abban az időben már udvaroltam neki.

– Mennyire van tisztában a PMFC jelenlegi helyzetével?

– Innen nem igazán látok bele a működésbe, annyit tudok, amennyit Kulcsár Árpád akadémiaigazgatótól hallok. Tudom, hogy az utánpótlással szépen foglalkoznak és mostanra összeállt a szakmai anyag, ami alapján az akadémián elkezdődött a munka. Egyébként Budapesten is csupa pozitívumot mondanak a képzésről, amit a kicsikkel végeznek Pécsen. A baj az, hogy ha nem lesz profi nagycsapat, az ügyes gyerekeket el fogják vinni. Akkor lehet szívvel-lélekkel dolgozni, de a tehetség nem ott fog kamatozni.

– Nagyon jól szerepel csapatával a német bajnokságban, érzi, hogy sok pécsi kicsit Hertha-drukker is lett?

– Úgy vélem, ez az egész országban megfigyelhető, mert a magyarok ki vannak éhezve a nemzetközi futballsikerre. Az Eb-szereplés idején láthattuk, mennyien is szeretik a focit. Ha nincs Magyarországon minőségi labdarúgás, az emberek nem tudnak annyira azonosulni a csapatokkal. Most talán bennem bíznak. De például Lőw Zsolt is kint van Lipcsében, reméljük, hogy Bódog Tamás is meg tud mutatni valamit otthon a tudásából. Azért szorítanak sokan a Hertháért, mert magyar kötődés van egy nemzetközi szintű együtteshez. A sok biztatás jól esik, persze tudom, hogy vannak ellenszurkolók is. Ráadásul a család számára sem egyszerű a helyzet: ha győzünk, ugyan könnyebben sétálnak az utcán, de ha kétszer-háromszor kikapunk, akkor Bence fiam már szól, hogy jó lenne nyerni, mert rossz így iskolába menni.

– A szülinap megünneplésére megvan a jól bevált hagyomány, vagy valami különlegeset terveznek?

– Amióta edző vagyok, nem nagyon szeretek bemenni a városba, mert nem élem túl. Úgy telnek a napjaim, hogy reggel melegítőben elmegyek és ugyanígy érkezek haza. Ha úgy alakul egy-egy meccs, akkor utána Zecke barátom intéz valahol egy helyiséget, ahol nyugodtan lehet szivarozni és borozgatni. Szülinapomra is csak annyit kértem a családtól, legyen mindenki otthon, a feleségem főzzön egy vadast, a felnőttek bontanak egy jó bort, leülünk az asztalhoz és eszünk egyet közösen. Másra nincs is szükségem!

Forrás: pmfc.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli tájékoztatóra készül Magyar Péter Paks miatt

A kormány Pakson tartotta mai ülését, ahol döntöttek a paksi atomerőműnél az alacsony vízállás okozta problémák hosszú távú...

Ekkor kezdődik Magyarországon a napfogyatkozás – 3 dolog, amire érdemes nagyon figyelni

Habár hazánkban csupán részleges napfogyatkozás lesz látható, így is páratlan látványban lehet része a megfigyelőknek.

Mészáros Lőrinc cége felvette a kesztyűt

Az Opus Titász bízik a jogorvoslatban.

Különleges misszióra készül a NASA a napfogyatkozás miatt: áttörik a fizika határait

A NASA kutatórepülője 15 ezer méter magasban veszi üldözőbe a napfogyatkozást Izland felett. "Arcon csap az árnyék" – rendkívüli...

Állami döntés vágta el Mészáros Lőrinc cégét az uniós pénztől, jogi útra lép az OPUS Titász

Az OPUS Titász visszautasítja az MFB döntését, amely alapján kizárták a társaságot az RRF-ből finanszírozott hálózatfejlesztési és...

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző ellen kiskorúak veszélyeztetése miatt

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző ellen, aki a vád szerint kiskorú...

Minisztériumi sajtófőnök lett Jaksity Kata: megváltozott az élete

Jaksity Kata már hét éve nincs képernyőn, most pedig egy viszonylag új terepen próbálja ki magát.

Válaszolt az NBSZ arra, hogy tényleg orosz hekkerek törték-e fel a Magyar Államkincstár rendszerét

A vizsgálati adatok alapján nem igazolható a hekkerek orosz kötődése, hiába állította korábban a kincstár, hogy orosz szerverekről...

Cristiano Ronaldo és barátnője 10 év után összeházasodtak, Georgina álomszép menyasszony volt

Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez közel egy évtizednyi együttélés után hivatalosan is összekötötték az életüket. A világsztár...

Tisza-kormány: döntött a kormány a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába: Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve...

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől

Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről

A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett

Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel

Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért

Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt

Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0