Ezt olvasta már?


Varga Mihály: a gazdaság újraindulása most a tét

A gazdaság érdekében most az a legfontosabb, hogy a működőképesség fenntartása mellett a legtöbb ágazatban megtörténhessen az újraindulás - mondta a pénzügyminiszter az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Baromfifeldolgozó új vágóüzemének átadásán pénteken Kiskunfélegyházán.

A mintegy 1,4 milliárd forint összegű fejlesztést a Pénzügyminisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási programban 559 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette.

Varga Mihály kiemelte: a kormány a gazdaság újraindulásán dolgozik, ehhez azonban az alkalmazkodóképesség mellett az is szükséges, hogy a magyar cégek folyamatosan fejlődő szolgáltatásokat nyújtsanak és minőségi termékeket tudjanak előállítani.

Erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos élelmiszerellátása, és az esetleges határlezárások esetén az ellátásbiztonság - hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Emlékeztetett: 2008-ban a válság kitörését követően az akkori magyar kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz, az IMF-hez, illetve az Európai Bizottsághoz és a Világbankhoz fordult külső segítségért, mert egyébként nem tudta volna rendezni a lejáró államadóságát. "Államcsőd következett be, még akkor is, ha ezt nem mondjuk ki, de mára már túljutott ezen az ország" - fogalmazott. A pénzügyminiszter szerint a jelenlegi válság már egy erőteljesebb gazdaságot ért el, kisebb az államadóság, kevesebb a kockázat, és míg 2008-ban a hitelek nagyjából 60 százaléka devizaalapú volt, ez jelenleg mindössze 1 százalék. Az elmúlt évek átrendeződésének eredményeként pedig a vállalatok is sokkal inkább forintban adósódnak el, és kisebb mértékben devizában. Kiemelte: mára azonban nemcsak a helyzet vált jobbá, hanem a terhek is csökkentek, hiszen a kormány nem a jövedelmeket és a vállalkozásokat terheli adóval, hanem a fogyasztás adóterhén keresztül látja el az egészségügyet, az oktatást, a honvédelmet vagy éppen a közbiztonságot. "A vállalkozások pedig Európa legalacsonyabb adóterhét fizetik" - tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar kormány olyan programon dolgozik, amelynek segítségével a vállalkozások működőképesek maradhatnak, munkahelyeiket megtarthatják és az elvesztett kapacitásaikat újra tudják építeni.

Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a baromfifeldolgozó új üzeme óránként 1600 élőállat levágására alkalmas, és megteremtette a liba- és kacsatestek melegbontásának a lehetőségét. A meglévő üzemekhez 2050 négyzetméter nagyságú területtel könnyűszerkezetes üzemrészt kapcsoltak, és átadtak egy korszerű, modern technológiával felszerelt függesztő-vágó-zsigerelő pályát is. Kiemelte: a fejlesztés részeként 215 kilowatt teljesítményű napelemes kiserőművet is építettek, amelyhez 54 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaptak. Az előző években pedig elkészült a félkész- és késztermékgyártó üzemük is. Az Integrál Zrt. a májat, valamint a darabolt termékeket Ausztriába, Belgiumba, Csehországba, az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Németországba, Olaszországba, Romániába, Szlovéniába és Szlovákiába exportálják, és jelentős piaci szereplők Japánban, Hongkongban, Tajvanon, valamint Kanadában, de megkezdték már az értékesítést Dél-Koreába is. A vállalkozásnak 460 dolgozója van. Beruházásokra 2000 óta több mint 4 milliárd forintot fordítottak. A kiskereskedelmet is folyamatosan fejlesztve, már üzletekkel rendelkeznek Kiskunfélegyházán, a környező községekben, Kiskőrösön és Solt városában. Élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységét a vállalat a Coop üzletlánc keretében, az Alföld Pro-Coop régió tagjaként folytatja. Az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben mintegy 13 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 15,36 milliárd forint volt. Az árbevétel jelentős része exportból származik, 2019-ben ez nagyjából 7,5 milliárd forintot, 2018-ban pedig 8,7 milliárd forintot tett ki. A vállalat adózott eredménye 2019-ben 26 millió forint, míg 2018-ban 222 millió forint volt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0