Ezt olvasta már?

MOL Magyar Kupa - Már a 16 közé jutás a tét

A negyedik fordulójához érkezik a labdarúgó MOL Magyar Kupa, a tét már a nyolcaddöntőbe jutás, az élvonalbeli csapatok többsége szerdán lép pályára.


Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt

Fiatalok számára indított véradókampányt a Magyar Vöröskereszt - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli adásában.


hirdetés

A műsorban Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője elmondta, eddig a felsőoktatásban tanuló diákokat szólították meg, de a koronavírus-járvány kezdete óta ez egyre nehezebb, ezért szervezték az internetes kampányt.

Hozzátette, naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség az országban, de a járvány alatt ennél kevesebben mutatnak erre hajlandóságot.

A műsorban szó volt arról is, hogy a vöröskereszt a véradással párhuzamosan tanfolyamot is indít újraélesztési ismeretek megszerzése, gyakorlatának elsajátítása érdekében.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Újabb hazai bank csatlakozott a Google Pay-hez

Új korszakot élünk a fizetési lehetőségek terén. Elmondunk mindent, amit erről a mobilfizetési módozatról tudni kell.

Ipari paradicsom: a hazai termés közel háromnegyedét az Univer vásárolta fel

Magyarországon az idén 115 ezer tonna ipari paradicsom termett, aminek több mint 70 százalékát a kecskeméti Univer Product Zrt. vásárolta...

Hamarosan 400 forint fölé mehet a kenyér ára

Ez ugyanakkor nem a csúcs, a következő időszakban további drágulás várható.

Bizalmi szavazást kér maga ellen Kincses Gyula, az orvosi kamara elnöke

Ha Kincses nem kap bizalmat, akkor a komplett elnökség távozik.

Veronai buszbaleset: megvan a jogerős ítélet

V. Jánost hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Megalakult az új német szövetségi parlament

A Merkel-kormány a Bundestag alakuló ülése után ügyvezetőként dolgozik.

Nézői sértegetésével tarhál pénzt Friderikusz

Elszaladt a ló Friderikusz Sándorral és a stábjával. Ahelyett, hogy tisztelnék a nézőiket és hálásak lennének a bizalmukért, a...

Kérdések és válaszok a téli gumikról

Ebben a cikkben olyan kérdéseket gyűjtöttünk össze, amit az ember legalább egyszer feltesz az élete során. Egyre több felhasználót...

Energiaválság: lekapcsolták a távfűtést Temesváron

Több mint 56 ezer lakásban és öt kórházban kapcsolták le a távfűtést kedd délben Temesváron, miután az önkormányzat felügyelete...

Sport

Teljesen rossz irányba ugrott a kapus a tizenegyesnél, de azért nem ezt érdemelte

A Houston Dynamo kapusa, Marko Maric borzalmasan peches, rossz nézni.

Haaland súlyosan megsérült

A BVB szupersztárjára sérülés miatt több hónapos kihagyás vár.

Igazi nagyágyú lehet a Manchester United következő edzője

Elképzelhető, hogy a Liverpool elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban, Ole Gunnar Solskjaert hamarosan menesztheti a Manchester United.

Szabics Imrét kirúghatják, német edzővel tárgyal a MOL Fehérvár

Az edzőnek 2024 nyaráig szóló szerződése van, így az elbocsátása jelentős anyagi terheket róna a klubra.

Botrány Újpesten: 15 éves fiút ütött meg a biztonsági őr

Budapest – Pattanásig feszült a viszony Újpesten az NB I-ben sereghajtó lila-fehér futballklub és szurkolótábora között, arra azonban, ami a pénteki, a Fehérvár elleni bajnokin történt, képtelenség magyarázatot

Eduarda Amorim nagy bejelentést tett a pályafutásával kapcsolatban

Már a járvány előtt gondolkozott rajta a korábbi győri kézis, most már békével a szívében hozta meg a döntést.

Börtönt kaphat Hamilton a vegán kutyája miatt

Austin – Nagy bajban van Lewis Hamilton a pályán és azon kívül egyaránt. A vasárnapi Forma–1-es Egyesült Államok Nagydíján alulmaradt Max Verstappennel szemben, a Red Bull Racing holland pilótája győzött és öt

Magyarország-Georgia: a végén jött a dráma

Nem volt elég a hatalmas fölény.

A Real Madrid magyar sztárja nem lesz ott a válogatottban a vb-selejtezőkön

A 32 éves kosárlabdázó a csapata meglepő vereségről elmondta, ilyeneket nem engedhetnek meg maguknak.

18 másodperc alatt kiütötte ellenfelét a korábbi ötszörös erősember-világbajnok

A 44 éves Mariusz Pudzianowski gyors KO-val zárta le a hétvégi MMA-meccsét.

Babos Tímea elárulta, miért kellett feladnia a hamburgi döntőt

Hamburg – Nagyon jól szerepelt a múlt heti hamburgi ITF tornán Babos Tímea.

Skorpió-rúgással lőtt Puskás-díjas gólt a holland csapat focistája - videó

Nem csak gyönyörű, hanem védhetetlen is volt a 21 éves játékos gólja.

0

Bulvár

Két oltás után is átment rajtam a Covid – Elmesélem, milyen volt

Bár az oltások sosem ígérték, hogy elkerül minket a fertőzés, azért mégis kicsit sokkoló volt átesni a betegségen úgy, hogy elvileg még javában védett vagyok.

A Kincstár küldi a felszólítóleveleket, nem érdemes elszalasztani a határidőt.

Október 22-én megkezdődött a területalapú egységes kérelmeket érintő egyes hibákat tartalmazó adategyeztető végzések kiküldése az ügyfeleknek. 10 nap van a válaszadásra!

Tűzgömbnek hitték a látványos égi jelenséget, kiderült, hogy egész más volt: videó is készült róla

A csillagászok szerint nem természetes jelenségről van szó, emberi tevékenység állhat a háttérben.

Jakabos Zsuzsanna falatnyi bikiniben pózol a szexi barátnőivel - fotók

A bombaformában lévő magyar úszó Dohában pihen, a képei felforrósítják az őszi napokat.

Várkonyi Andrea óriási örömhírről számolt be: “Álmomban sem gondoltam”

Nagy bejelentést tett az egykori műsorvezető a hamarosan megjelenő könyvével kapcsolatban.

A gyógynövény, ami jó torokfájásra és csökkenti a vércukrot is

Az ókortól fogva fontos gyógynövénynek számított, míg a XIX. század második felében elkezdtük háttérbe szorítani. Napjainkban legtöbbet a keleti konyhaművészet szerelmesei találkoznak vele, mivel a görögszéna

Harmadik világháborúra figyelmeztette Lengyelország az EU-t

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök óva intette az Európai Uniót attól, hogy az általa „harmadik világháborúnak” nevezett háborút szítson azzal, hogy megakadályozza az ország hozzáférését az uniós alap

Szlávik János: valamit tenni kell!

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa

Újabb részletek a novemberi nagy nyugdíjról

Már nem sokat kell várniuk a nyugdíjasoknak, mivel november 11-én a megemelt havi összegen felül nyugdíjprémium és egyösszegű nyugdíjemelés is várható.

blogmorzsák

A tészta világnapja – Európa legjobb tésztaételei

Az ünnepléshez most 9 szuper fogást ajánlunk Európa különböző szegleteiből. Éljen a tészta!

A troli-opció, avagy az utolsó remény

„Várjunk csak, azt mondták, hogy nincs rá pénz! Most akkor mi igaz?“

F1: Schumacher volt a kulcs Verstappen győzelmében?

Kis híján szívrohamot kapott Mick Schumacher miatt a Red Bull csapatfőnöke.

Betegségek a mozivásznon: leukémia

Következő ajánlónk a leukémia fajtáit dolgozza fel. A bemutatott film az "Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni".

Pár gondololat az autóipar átalakulásának tükrében

Az autóipar bizonyos kérdésekben ugyanolyan klasszikusan fog működni, minden híresztelés ellenére, mint eddig. A hajtás váltás nem jelent paradigma váltást minden téren.

Kávéfesztivál a Banggoodon!

Konyhátokba illő ár/érték bajnok masinák.

Szenvedő listavezetők

Ahogyan az várható volt nemzetközi kupacsapatainkon igencsak kiütköztek a fáradtság jelei a vasárnapi mérkőzéseiken.

Ritkán látott fotók a múltból

Roosevelt elnök temetési mene­te a Fehér Ház felé, csatornába esett ló mentése, és még sok más fotó.

Elindult a Kormány Kisgömböchatósága

Október elseje óta működik, keveset látni belőle, a választások után viták kereszttüzébe kerülhet.

„Februárban csalt meg, de csak májusban mondta el“

„Mindig is értett hozzá, hogy embereket viszonylag rövid idő alatt kikészítsen, hát nem irigy­lem az utánam következőt.”

Az egyenlősítés miatt hátráltattják a tehetségeket

New Yorkban az egyik iskolai tehetségprogram lett az újabb áldozat.

Magyarul is sztárparádé a Dűne-film

A lassú, elszállós sivatagi sci-fi magyar változata is komoly sztár­felhozatal. Nézzük, kik lettek a szinkronhangok!

0