Vettel nyerte az idénynyitó futamot Ausztráliában
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap. - Pécsi Napilap -
A 29 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 43. futamgyőzelme, Melbourne-ben karrierje második diadalát aratta, És először nyert a 2015. szeptember 20-án rendezett Szingapúri Nagydíj óta.
Vettel mögött a háromszoros vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára csapattársa, a finn Valtteri Bottas állhatott fel.
A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta az első helyet, a második kockából induló Vettel pedig - kis küzdelem után - elfordult az első kanyarban Bottas előtt. Egy kör után Hamilton, Vettel és Bottas mögött Kimi Raikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull), Felipe Massa (Williams) volt a sorrend az első hat helyen.
Az élen Hamilton és Vettel között zajlott a csata, hol az egyikük, hol a másikuk körideje volt valamivel jobb, majd a 17. körben Hamilton autóján kerekeket cseréltek. Vettel hét körrel később állt ki új abroncsokért, és Hamilton elé tért vissza a pályára.
A Ferrari német pilótája körről körre növelte az előnyét az élen, Hamiltonnak pedig idővel már arra kellett figyelnie, hogy mögötte csapattársa, Bottas egyre inkább közelített hozzá.
A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull), aki műszaki problémák miatt két kör hátránnyal, a boxutcából vágott neki a futamnak, feladta a versenyt.
A hajrá kezdetére állandósult a különbség az első három helyezett között, Vettel hét másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit valamivel több mint két másodperces lemaradással követett Bottas.
Az utolsó körökben az élmezőnyben már nem történt jelentős változás, Vettel másfél év szünet után nyert újra versenyt a Forma-1-ben, ezzel azt is bizonyította, hogy a Ferrari ebben az évben sokkal esélyesebb kihívója lesz az elmúlt három évben világbajnok és egyeduralkodónak számító Mercedesnek.
A világbajnokság két hét múlva, a Kínai Nagydíjjal folytatódik Sanghajban.
hírek innen, onnan
Kilenc embert, köztük öt gyereket késelt halálra egy ámokfutó Suriname-ban
A pszichiátriai kezelés alatt álló férfi a saját gyermekeivel, szomszédokkal és egy szomszéd gyermekkel végzett.
Egy késes támadó meggyilkolt kilenc embert, köztük öt gyermeket Suriname fővárosában
A tettest lábon lőtték a rendőrök, miután rájuk támadt.
Összeütközött két helikopter New Jersey légterében, az egyik pilóta meghalt
A helikopterek utasok nélkül közlekedtek.
Kilenc ember, köztük öt gyermek halt meg egy késeléses támadásban Suriname-ban
Súlyos tragédia történt Suriname fővárosának, Paramaribónak a külterületén: a rendőrség közlése szerint egy késeléses támadásban...
Tragédia a karácsonyi vacsorán Campobassóban – Ételmérgezés állhat egy anya és lánya halála mögött
Megrázó családi tragédia történt az olaszországi Campobassóban: egy 15 éves lány és édesanyja néhány órás különbséggel vesztette...
Vízicsúszda-rémálom: elrepült a tutaj, brutális sérülésekbe halt bele a 10 éves kisfiú
A kisfiút már nem tudták megmenteni.
Teának álcázott több kiló kábítószert a csempész, nem vált be a trükk
Nem teát rejtett a csempész poggyásza.
Turisták rekedtek a Fogarasi-havasokban az erős szél miatt
Több romániai megyére harmadfokú, az ország nagy részére másod- és elsőfokú viharriasztás adott ki.
A bölcs szexszimbólum – Brigitte Bardot élete képekben
A fiatalságomat és a szépségemet a férfiaknak adtam. A tapasztalatomat és a bölcsességemet az állatoknak fogom – mondta egyszer a...
Trump Putyinnal egyeztetett a Zelenszkij-csúcs előtt, és a találkozó után is beszélni fognak
Trump szerint a háború befejezése az egyetlen határidő. Az ukrán elnök egy 20 pontból álló béketervvel érkezett a floridai tárgyalásra.
11 év után is egy tökéletes téli sorozat
Noah Hawley neve ma már elsősorban az FX új sci-fi sikersorozatához, az Alien: Föld-höz kötődik, ám a showrunner már több mint egy...
Szoboszlaiék elhappolhatják a Premier League legkelendőbb sztárját Guardiola orra elől
A téli átigazolási időszak egyik legnagyobb sztorija lehet.
Sport
Küszöbön a futballtörténelem legnagyobb durranása: Cristiano Ronaldo Lionel Messiékhez akar igazolni.
Létrejön végre az évtizedek óta várt erőegyesítés a 13 Aranylabda birtokosaival?
A Ferencváros óriási vereségbe futott bele Salzburgban
A házigazda sorozatban hetedszer nyert.
Gareth Bale elárulta, miért vonult vissza viszonylag fiatalon
Egészen eddig hallgatott a fő indokról.
2025 legzseniálisabb góljai: Varga Barnabás írek elleni csodagólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A nyolcadik nap Varga Barnabásé a főszerep.
Visszatért a Görög Szörny, könyörtelen zsákolása után kitört a tömegverekedés – videó.
Jannisz Antetokunmpo ponttal vezette sikerre övéit a Chicago Bulls otthonában.
A kétszeres világbajnok döbbenetes csatában maradt életben – videó.
Schindlert száz feletti kiszállókkal „végezték ki”, a 2018-as világbajnok gyenge meccsen nyert.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Fellökték Aljakszandr Lukasenkát, jégre került a belarusz elnök
A mérkőzés döntetlennel ért véget.
A nemek csatája: a férfiranglista 671. helyezettje megverte a női világelsőt Dubajban
A kisebb térfélen játszó Szabalanka három-három játékot tudott elcsenni Kyrgiostól.
A legendás bokszmeccs, ami után a győztes siratta a vesztest
1951. október 26-án rendezték a nehézsúlyú boksztörténelem egyik emlékezetes meccsét, amelyen a múlt nagy bajnoka, Joe Louis csapott össze a jövő veretlen nehézsúlyú uralkodójával, Rocky Marcianóval. Marciano e
Jön az év vége, itt megnézheted 2025 legnagyobb kiütéseit
2025 is roppant eseménydús év volt a UFC-nél. Mi sem bizonyítja ezt jobban az év legnagyobb kiütéseit bemutató videónál.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Bulvár
Vlagyimir Putyin lesöpört minden béketervet az asztalról, már nem hajlandó a kompromisszumra
Világosan kijelentette, hogy Oroszország innentől minden problémáját katonai eszközzel oldja meg.
Hóvihar közeleg? Súlyos figyelmeztetéssel sárgult be Magyarország térképe - Időjárás-előrejelzés
Durva erejű széllel rohanja le az országot a hidegfront, és ez még csak az előjáték.
Tragédia a jégen: traktorral a tóba zuhant egy család
Egy férfi és egy hároméves gyermek vesztette életét, miután a hóeltakarítás közben a jég beszakadt alattuk a kanadai Saint-Zénonban. De vajon mi az az „1–10–1 szabály”?
Lecserélik Szellő Istvánt és Erős Antóniát a Híradóban: ők lesznek helyettük szilveszterkor
Szellő István és Erős Antónia helyett ők lesznek a Híradóban szilveszter este.
Elemző: ez az ügy még veszélyessé válhat a Fidesz számára
Korábbi kommunikációs igazgatója egy Facebook-posztban vádolta meg Sulyok Tamást azzal, hogy a köztársasági elnök tönkretette őt.
Hihetetlen, de ezt a színt szeretik a legjobban a pszichopaták
Sokakat izgat a gondolat, hogy egyetlen apró jel árulkodhat a legsötétebb személyiségjegyekről. A színekhez való viszony különösen hálás terep az ilyen találgatásoknak. A valóság azonban jóval árnyaltabb annál
Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
Hiába nyertek pert a radiológia osztály szakdolgozói, mégsem kapták meg a nekik járó pótszabadságot.
Magyar Péter szívszorító dolgot tett, szem nem maradt szárazon, Orbán Viktor sem hagyhatta ezt annyiban
Magyar Péter és Orbán Viktor egymásra licitált, szívszorító videókat tettek közzé a politikusok.
„Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
A kalandorlelkű, kockázatvállaló, a sokféle élet lehetőségét kipróbálni kívánó László család nem mindennapi története.
Dobrev Klára felismerhetetlen új frizurájával: nőies, göndör hajjal egészen más lett
Nem Dobrev Klára volt az egyetlen 2025-ben, aki látványos átalakuláson ment keresztül.
Ezért kavart hatalmas politikai vihart a Magyar Péter-interjú Szily Nóránál
Egy karácsonyra időzített, látszólag empatikus hangvételű beszélgetésből néhány nap alatt országos politikai botrány lett. Magyar Péter és Szily Nóra interjúja nemcsak a közösségi médiát robbantotta fel, han
Szoboszlai Dominik álmainak vége van, sosem játszhat a Real Madridban, ezért a játékosért kosarazta ki a klub
A Real Madrid ezért a játékosért nem kér többet Szoboszlai Dominikból.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


