Visszafizettetnék a szabadságot - milyen jogon?
Minden héten más, a munkavállalók, és a munkáltatók közt fennálló foglalkoztatási kapcsolatok tartalmi elemeit érintő kérdés kerül megválaszolásra, különös tekintettel a vonatkozó jogszabályi háttérre, annak aktuális változásaira, és gyakorlati alkalmazásának jellemzőire. - Pécsi Napilap -
Tisztelt Napilap! Munkaviszonyom a közeljövőben megszüntetésre kerül. Mivel az idei évben eddig több szabadságot vettem igénybe, mint ami időarányosan járt volna, a munkáltatóm szerint ezt vissza kell fizessem. Én viszont úgy tudom, hogy ez a szabály már megszűnt.
A régi munka törvénykönyve erre vonatkozó rendelkezése 2013. január 1. napjával valóban hatályon kívül lett helyezve, azóta a törvény nem tartalmaz kifejezett tételes jogi szabályt arra az esetre, amikor a munkavállaló az időarányoshoz képest több szabadságot kapott egy év közbeni munkaviszony megszűnés/megszüntetés esetén. Az egyik vélemény szerint kifejezett jogalap hiányában a munkáltató nem követelheti vissza a túladott szabadságot a munkavállalótól. Ezen álláspont szerint „túlvett” szabadság esetén jogalap nélkül kifizetett munkabérről sem lehet szó, mivel a szabadság a kiadás időpontjában megfelelő jogalappal került kiadásra.
Van azonban az Mt-nek két olyan rendelkezése, amely korlátozottan ugyan, de a feltételek megvalósulása esetén megteremti a jogalapot a túladott szabadság pénzben történő munkáltatói visszakövetelésére. Egyrészt a túlvett szabadságra járó díjazás jogalap nélkül felvett munkabér, amely 60 napon belül visszakövetelhető a munkavállalótól. Ha azonban ezt a díjazást 60 napnál korábban fizette ki a munkáltató, a visszakövetelésre csak akkor van lehetőség, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő. Ez azonban nem valósul meg, hiszen a szabadság kiadásakor még egyik körülmény sem állt fenn, a munkavállaló akkor a szabadságot még jogszerűen vette igénybe, és a kifizetés csak utóbb, a munkaviszony megszüntetésekor, megszűnésekor vált alaptalanná.
Egy másik, a téma szempontjából lényeges törvényi rendelkezés szerint, ha a munkabér tárgyhónapra vonatkozó elszámolását követően bekövetkező ok miatt az elszámolás módosítása szükséges, a tárgyhónapra vonatkozó munkabér-elszámolás módosításáról legkésőbb a következő havi munkabér elszámolásakor tájékoztatni kell a munkavállalót. Ha a munkáltató kevesebb munkabért fizetett, akkor a különbözetet a következő havi munkabérrel egyidejűleg kell kifizetni. A többletkifizetés pedig az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályok szerint levonható a munkavállaló munkabéréből.
Eszerint tehát, ha a munkavállaló a tárgyhónapban szabadságot vett igénybe, de ezt követően a munkaviszonya megszüntetésre kerül, és az elszámolás során kiderül, hogy az időarányosan járó szabadságnál több került kiadásra, akkor a munkáltató az utolsó havi munkabér elszámolását módosíthatja, és a munkavállaló munkabéréből a többletkifizetést az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályok szerint, azaz a munkavállaló hozzájárulása nélkül, a levonásmentes munkabérrészre tekintet nélkül levonhatja.
Fontos megjegyezni ugyanakkor a „túlvett” szabadság ilyen módon történő érvényesítésére csak az előző hónapban igénybevett többletszabadság esetén van lehetőség.
Álláspontom szerint a kétes helyzet megnyugtató rendezése érdekében az erre vonatkozó törvényi szabályozást szükséges lenne módosítani.
Dr. Tihanyi Tamás
munkaügyi szakértő, tanácsadó
További cikkek a témában:
A szerződésmódosítás csakis közös döntés lehet!
Üzleti titok és versenytilalom?
A rugalmasabb szabályozás hozzájárulhat a foglalkoztatás növeléséhez
Milyen újdonságokra számíthatunk 2017-ben?
Jelenléti ív a telephelyen, a munkások meg százfelé - na most mi lesz?
Folyton variál a munkáltatóm, nem tudok tervezni
Éjszaka dolgozom, vitázom a pótlékról - mégis mennyi jár?
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés?
Autóval járok dolgozni, nem fizeti ki a munkáltatóm
Készenléti pultos - hallott már ilyenről?
Szabadságolás részmunkaidőben - hogy is van ez?
Plusz munkáért plusz bér? - szakértőnk válaszol
Más volt a véleményem, kirúgott a munkáltatóm
Önnek is van problémája, kérdezze szakértőnket!
hírek innen, onnan
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így...
15 éve él szingli életet egy 32 éves nő – most mindent elmondott
A 32 éves Becky, bristoli projektmenedzser története sokak számára ismerős lehet.
Henry Cavill idegfeszítő thrillere globális streaming‑siker lett
Henry Cavill neve mára egyet jelent a nagyívű franchise‑okkal: a nézők Geraltként, Supermanként vagy éppen Guy Ritchie akcióhőseként...
Fedetlen popsi: ilyen pajzán fotóval köszöntötte az ünnepeket az Avatar szexi sztárja
Zoe Saldaña pikáns karácsonyi fotót osztott meg.
„Minden befektetett időt és energiát megért az a sok ragyogó szempár” – Gáspár Zsolti és édesapja a cigánysoron segített karácsonykor
Gáspár Zsolti édesapjával osztott ételt.
43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi
Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...
Íme a szilveszteri rituálék, amikkel garantáltan szerencsés lesz majd az új év
Neked már megvannak a szilveszteri terveid?
A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka
Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot.
Perzselő szenvedélyre vágysz? Ezért választja egyre több pár a vaníliaszexet
A vaníliaszex többet tud, mint gondolnád!
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Tedd ezt a dolgot az ágyad mellé éjszakára: reggelre meglepően másképp fogod érezni magad
Nem mindig kellenek nagy változtatások ahhoz, hogy reggel jobban érezzük magunkat. Néha elég egyetlen apró dolog, amely csendben hat ránk...
Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést
Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.
Sport
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Bulvár
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


