WTCR - Michelisz bajnok lehet a hétvégén Sepangban
Három riválisához hasonlóan a hétvégi malajziai fordulóban megnyerheti a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője, aki saját bevallása szerint magabiztosan és felkészülten várja a sepangi Forma-1-es pályán sorra kerülő viadalt.
Az összetett pontversenyt 27 futam után a 34 éves hímesházai születésű pilóta vezeti 316 ponttal, mögötte az argentin Esteban Guerrieri (Honda) a második 307 ponttal, de a végső diadalra még a négyszeres túraautó-világbajnok francia Yvan Mullernek (Lynk&Co, 305 pont), valamint a 2017-ben vb-győztes svéd Thed Björknek (Lynk&Co, 288 pont) is van esélye.
A versenyhétvégén 85 pont gyűjthető össze, de mivel négyen is küzdenek a világkupa megnyeréséért, hosszú a lista abból a szempontból, hogy melyik versenyzőnek mire van szüksége a diadalhoz. A csapattársak ráadásul segíthetik is egymást, Guerrierit a Hondások, Micheliszt a Hyundaiosok támogathatják.
A legegyszerűbb képlet szerint, ha Michelisz mindhárom vasárnapi futamot megnyeri, vagy legalább 66 pontot szerez a hétvége során, akkor biztosan az övé lesz a WTCR idei bajnoki címe.
"Nagyjából úgy áll most az összetett, ahogyan azt néhány fordulóval ezelőtt elképzeltem" - nyilatkozta a WTCR honlapján a magyar versenyző, aki úgy látja, jobb úgy érkezni a szezonzáró hétvégére, hogy ő áll az összetett élén, mintha ő lenne az üldöző szerepében. "Kicsi az előny, nem szabad hátradőlnünk, de kétségtelen, hogy a saját kezemben van a sorsom, ami jó érzés" - tette hozzá.
Michelisz úgy fogalmazott, az idény során minden alkalommal sikerült jól kezelnie a rá nehezedő nyomást, ezért magabiztosan utazott el Malajziába, ahol szerinte a Hyundai "jó csomaggal" rendelkezik.
"Mindhárom ellenfelem évek óta rendszeresen a bajnoki címekért küzd, ők a legjobbak, ezért nehéz lenne kiemelnem közülük valakit, aki a legnagyobb rivális lehet" - nyilatkozta Michelisz, és kitért arra, hogy az egész mezőny számára új lesz a sepangi pálya, mert azon először versenyez a WTCR mezőnye.
"A 2017-es szezon végén életem legkeményebb napja volt, amikor a vb-címért álltam rajthoz Katarban, de biztos vagyok abban, hogy a mostani malajziai hétvége még azon is túltesz majd" - jelentette ki a magyar pilóta.
Wéber Gábor, az M4 Sport vezető kommentátora szerint Michelisz egy olyan siker küszöbén áll, amiért nagyon megharcolt, és amit már régóta megérdemelt.
"De csak azért, mert valaki megérdemli, nem osztanak világbajnoki címet. Van 11 pont hátránya a két üldözőjével szemben, de ha kifog egy jó vagy egy átlagos hétvégét, mint amit egész évben általában produkált, akkor meglehet a győzelem." - mondta Wéber. Hozzátette, nem tart attól, hogy a magyar pilótának a tét hatására megremeg a keze.
"Teljesen készen áll arra, hogy megnyerje ezt a címet." - jelentette ki.
A WTCR szezonzárójának rajtsorrendekről döntő időmérő edzéseit pénteken - magyar idő szerint - 8.15 és 14.30 órakor rendezik, az első futamra vasárnap 8.15 órakor, a másodikra 11.15 órakor, a harmadik versenyre pedig 13.10 órakor kerül sor. Az M4 Sport az időmérőket és a futamokat is élőben közvetíti.
hírek innen, onnan
Nem kellett szilveszterig várni: petárda roncsolta szét egy 15 éves fiú kezét
A borzalmas baleset pénteken történt Pest vármegyében. A mentők mindenkit figyelmeztetnek: a házi barkácsolású és illegális eszközök...
Egy gyomorforgató év szép pillanatai - Szerkesztőség#7
Voltak idén is szép pillanatok, még ha nem is sok. Ezeket idézte fel Martini Noémi, Tóth Jakab, Pitner Gábor és Kacskovics Mihály Béla.
Azonosítatlan drónok miatt órákra megbénult a légi forgalom Hannoverben
Legutóbb novemberben kellett lezárni a német város repterét drónészlelés miatt.
Klubkultúra, divat és márkák találkozása Andy Crysell szemével
A klubkultúra és a márkák, a reklám és kreatív iparágak találkozásából született meg. Andy Crysell könyve Selling the Night címmel...
Erősíteni akarta, de akár gyengítheti is az egyházi kötődéseket az Orbán-kormány
A jobboldali kabinet a kereszténység által saját magát legitimálja, a baloldaltól ellenben megtagadja a jogot, hogy a vallást hivatkozási...
Nem fogod elhinni. Ilyen körülmények között töltötte a szentestét Ember Márk
Borzalmas dolog derült most ki!
Újabb csapás Harryéknek: ismét felmondott egy alkalmazott
Az alkalmazott kevesebb, mint egy évig bírta.
A hideggel együtt jöhet a fájdalom is – így vészeljük át
Kiderült mi vár ránk az év végén.
Hajítófantom Győrben: idősek, gyerekek lehetnek veszélyben
Nemcsak váratlan, de veszélyes is, amit tesz.
Öt kiló fűszerpaprikával kezdődött minden – somogyi sikertörténet
Kéthektárnyi intenzív kertészeti területen, Somogy megyében építette fel lépésről lépésre a Vida Családi Gazdaság a „háztól...
NB I: Visszatérőben a Paks sérültjei, Ádám Martin már januárban pályára léphet
A Paks helyzetjelentést adott a sérültjeiről.
Közel 60 autó ment egymásnak egy japán autópályán, 10 kocsi ki is égett
10 jármű ki is égett, a lángokat több mint 7 óráig oltották. A tömegbalesetnek két halálos áldozata van.
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin
Dubajban tette fel a nagy kérdést.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


